CoinPoker

Az első kártyajátékot már több mint ezer éve játszották Kínában. A különböző típusú szerencsejátékok pedig több ezer éves múltra is vissza tekinthetnek a világ minden tájáról. Manapság a póker – és azon belül is a Texas Hold’em – hódít, amely egy igazán izgalmas, elsősorban a tudásra és valamennyire a szerencsére is épülő kaszinó kártyajáték. Átgondolt póker stratégia nélkül ugyanakkor nehezen fogsz tudni boldogulni.

A pókernek viszonylag egyszerű szabályai vannak, mégis évekig tartó gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy egy kezdőből profi legyen.

A jó játékhoz és az ebből adódó sikerhez bőven sokkal többre van szükség, mint az egyszerű szerencsére. Ezzel az összefoglalónkkal egy olyan 10 pontos póker stratégiai útmutatót nyújtunk a kezdő játékosoknak, melyet ha megpróbálnak betartani, jobb játékosokká válhatnak.

Póker stratégia kezdőknek

A teljesen kezdők biztosan nem, de ha már jártas vagy valamennyire ebben a kaszinó kártyajátékban, valószínűleg akkor sem tudod, hogy a pókernek több mint 50 fajtája, változata van. A Magyarországon a legismertebbek közé tartozik az ötlapos “klasszikus”, és a 21 század elején mindenütt a legnépszerűbbé vált Texas Hold’em.

Ebben az útmutatónkban most az utóbbihoz, a Texas Hold’emmel kapcsolatos különböző póker startégiákat mutatjuk be. Kezdésnek például egyáltalán nem mindegy, hogy egy versenyen vagy készpénzes játékban több játékos ellen játszol, a ház ellen, vagy esetleg egyszemélyes póker solitaire-t játszol. Ezekben a különféle típusú változatokban mind más és más módszert és trükköt ajánlott bevetned.

Ez a póker stratégiai kalauz nem a profi kártyajátékosoknak készült. Viszont olyan irányvonalakat írunk le, amelyeket betartva a kezdő zöldfülű játékosok fejleszthetik a képességeiket.

A 10 legfontosabb póker stratégia

Hogy, hogyan játszol, azt pár dolog határozza meg: milyen lapod van, milyen játékos vagy, és hogyan viselkedsz, azaz mit mutatsz magadból.

Az ebben a 10-es listában összeszedett és leírt póker stratégiák az alapjai az egész játéknak. Ha jól alkalmazod ezeket, akkor olyan bázist építhetsz, amire már valóban lehet támaszkodni

1. Legyél eléggé agresszív

A póker egyik legalapvetőbb része – függetlenül a lapod erősségétől -, hogy milyen módon játszod meg a lehetőségeidet, azaz milyen stratégiát választasz. Azt kell elérned, hogy ellenfeleid ne tudják, milyen erősségű lap van a kezedben, vagy higgyék azt, amit te szeretnél elhitetni velük. A legtöbb esetben te sem ismered a játékostársaid tapasztalati és képzettségi szintjét, és ők sem a tiédet.

Lucky Block online poker

Különösen ha online játszol, hatékonyan elrejtheted a lapjaid értékét. Így az ellenfeleidet találgatásra kényszeríted, kétségekben tarthatod. Ehhez a stratégiához agresszív játékot kell képviselned: diktáld te a tempót, határozd meg te az emelések értékét. A tapasztalatlan pókeresek általában egy agresszív játékkal szemben inkább dobni szoktak, mint kockáztatni.

Azonban figyel arra is, hogy ne ess át a ló túloldalára: jobb, ha egy gyenge kéznél azonnal dobsz, mert a zsetonmennyiséged menedzselése az egyik legfontosabb dolog.

2. Használd fel az idődet okosan

Egy tipikus pókerjátszma során folyamatosan változtatnod kell a stílusodat és stratégiádat. Az agresszív játékot váltogasd a bankroll-menedzsmenttel – ez utóbbi a hosszútávú siker egyik kulcsa pókerben.

Az matematikailag is egyszerűen kiszámítható, hogy az osztások, azaz a kezek többsége gyenge lap. A kezdő játékosok egyik nagy hibája, hogy előszeretettel játszanak minden, vagy szinte minden leosztásban.

Merj dobni, és légy türelmes, eljön a te időd is. Mialatt a többiek partiban vannak, és várod a kör végét, te az idődet használd fel okosan. Tanulmányozd ellenfeleid játékát, a stratigiáit, például ki mikor és hogyan emel, vagy tartja a tétet. Figyeld meg, hogyan reagálnak a különböző eseményekre, mt mutat a mimikájuk.

+1 hasznos tipp: Amint megkapod a leosztást, egyből képesnek kell lenned arra, hogy felmérd a lapod értékét, és az azokból összeállítható nyerő kombinációkat. A statisztikák szerint mindig jobb, ha egy gyenge lapot eldobsz.

3. Kerüld a limpelést

Limpelésnek azt nevezzük, amikor a játékos a flop előtti akcióban csupán megadja a tétet – azaz a nagyvakot -, és nem volt előtte emelés. Ebben az esetben te vagy az első játékos, aki belép a potba. A limpelés viszont így azt is jelenti, hogy biztosan több ellenfeled is játékban marad.

A limpelés helyett inkább döntsd el, hogy dobsz vagy emelsz. Ha jó lapjaid vannak, az emelés segít a pot, azaz a kassza értékének növelésében. Emellett általában elriasztja a tétovázó játékosokat, több esélyt adva neked a győzelemre.

A limpelés igazából csak egy esetben ajánlott, ha a sorban előtted egy vagy több játékos is már limpelt. Nem hátrány, hogy ezúttal is jó lapokkal rendelkezel.

4. A blöffölés segít

A jó lapok és a jó arányszámítás mellett az egyik legfontosabb póker stratégia a blöffölés. Nem könnyű kiszámítani, mikor kell és lehet igazán hatékonyan blöffölni. A megfelelő pillanat kiválasztása elengedhetetlen, ezt elsősorban a lapjaid kombinációi jelzik.

A blöffölésnek is akkor van a legtöbb értelme, ha erős lapokkal rendelkezel, amelyek még erősebb kombinációkat eredményezhetnek.

Ha mégis blöffölsz, maradj inkább a megszokott tétjeidnél, hiszen egy általad addig nem használt emelési stratégia jobban felhívhatja rád az ellenfeleid figyelmét.

5. Használd fel a játék idődet

Ez a kaszinó kártyajáték időigényes elfoglaltság. Itt nem gép ellen játszol, hanem élő emberekkel pókerezel. Ha gyorsabb játékra vágysz, válaszd inkább az online videópókert.

Ne kapkodj, játszd ki a rendelkezésedre álló döntési és cselekvési időt. Ez lehet közös megegyezés szerint, de a versenyeken általában például egy adott időn belül kell cselekedned.

+1 hasznos tipp: Az idődet minél jobban kihasználni fontos online póker stratégia. Ezzel a módszerrel tovább megőrizheted a tőkédet, a zsetonjaid számát. Nehéz pontosan meghatározni mekkorának kéne lennie a bankrollodnak – persze minél nagyobb annál jobb -, de a statisztikák és a szakértők szerint legyen a nevezési díjak 50-100-szorosa között.

6. Használd ki a nagyvak előnyeit

Szintén nagyon fontos stratégia, hogy minél jobban használd ki a nagyvak előnyeit. A nagyvak általában egy teljes első köri hívás összege. Bár így te biztosan raksz be pénzt ebbe a leosztásba, viszont mivel te leszel az utolsó cselekvő, jóval több lehetőséged van, hogy mit lépjél.

Kiemelten meghatározó döntés, hogy hogyan cselekedj, ha az előtted lévő játékosok ráemeltek a nagyvakodra. Tudni kell elengedni is: a statisztikák is kimutatják, hogy több esetben éri meg eldobni a lapjaidat – így persz elveszted a kötelezően berakott összegedet -, mint tartani az emelést. Ha igazán sikeres pókeressé akarsz válni, akkor a bankroll-menedzselésénél nincs fontosabb dolog. Nem szégyen “feszesebben” játszani, légy óvatosabb a jelentős emelésekkel.

7. Gyakorolj sokat, tanulmányozz több póker stratégiát

A szerencse mellett – sőt annál fontosabb is – folyamatosan fejleszd a képességeidet. A készségeidet állandó tanulással, gyakorlással és minél több aktív játékkal tudod jobbá és még jobbá tenni.

A legjobb Texas Hold’em online kaszinók remek lehetőséget nyújtanak a készségeid fejlesztésére. Kipróbálhatod magad például a demójátékokkal, és emellett számottevő videó oktatóanyagot is kínálnak.

Persze a legjobb tanulás, és ennek következtében a fejlődés az éles játékban történik. Ugyanakkor nagyon figyel oda, hogy mekkora összeget engedhetsz meg magadnak, amit erre áldozni tudsz. Mi azt javasoljuk, hogy sokáig maradj meg az alacsony tétű versenyeknél – például a 2-5 dollár közötti – sőt ezek alatti – nevezési díjjal rendelkező vetélkedéseknél.

+1 hasznos tipp: A Texas Hold’em pókerben különböző típusú versenyeket rendeznek, ezeken különböző póker stratégiát kell alkalmaznod. A Sit and Go versenyek kezdete például nem időhöz kötött. Akkor indul el, ha összegyűlt a megfelelő számú játékos. A Knockout versenyeken pedig a fokozatosan kiesett játékosok “fejpénzének” egy részét a még játékban lévő pókeresek közt osztják szét. Ezek mind egy-, vagy többasztalosak is lehetnek.

8. Támadd a gyenge játékosokat

Az “igazi” pókerezésenek csak akkor van értelme, ha valódi pénzben játsszák. Ne barátokat akarj szerezni, hanem nyerd el az ellenfeleid zsetonjait.

A tapasztalatlan játékosok ellen egyszerűbb nyerni, általában könnyebben és többet játszanak a rosszabb lapokkal is. Cserébe viszont hajlamosabbak dobni, ha egy másik játékos megemeli a tétet.

Az egyik legalapvetőbb póker stratégia szerint meg kell támadnod, rá kell emelned azokra az ellenfeleidre, akik rendszeresen checkelnek a flopnál és a turnnél. Ahhoz, hogy dobásra bírd őket, legyél agresszív, sőt akár erőteljesebb blöfföléssel is próbálkozhatsz. Ha csak ketten vagytok a potban, próbáld elijeszteni, ne csak a nyerő lapodra támaszkodj

9. Jól válaszd ki az ellenfeleidet és az asztalokat 

Válaszd ki minél jobban az ellenfeleidet és az asztalokat amelyekhez beülsz. A sok gyakorlás és tanulás biztosan meghozza a gyümölcseit. Egy idő után észre fogod venni, mely játékosok gyengébben nálad, így több leosztásban lehetsz sikeres, mint amennyit majd elveszítesz.

Egy másik konkrétabb példája ennek ha csatlakozol egy asztalhoz, és addig ragaszkodsz a kötelező tétekhez, amíg rájössz, ki hogyan játszik. Ezt elsősőrban azokból a partikból tudod leszűrni, amelyekben minimum három vagy több játékos vesz részt. Arra is figyelj, melyik játékos limpel, és ki hogyan és milyen stratégiával emel rendszeresen.

Most van az idő, hogy figyelmeztessünk arra is, hogy sajnos semmilyen póker stratégia nem segíthet megelőzni a néha beütő Bad Beat-eket. Ezek olyan alkalmak, amikor a valószínűség-számítások ide, valószínűség-számítások oda, de mégis nagyon szerencsétlenül veszítesz, miközben nagyon erős lapod van egy nagyon gyenge lap ellen. A nagyon kirívó esetekben – például ász pókerrel is alulmaradsz – a jobb online pókeroldalak kisebb-nagyobb bónusz összeggel enyhítik a fájdalmadat.

CoinPoker Bad Beat Jackpot

10. Figyelj az érzelmeidre

Ahhoz, hogy képes legyél jól játszani, nem szabad elveszíteni a türelmedet. Az előbb felsorolt póker stratégiákat is csak akkor tudod hatékonyan alkalmazni, ha nyugodt, koncentrált és friss vagy.

Ne engedd, hogy az érzelmeid átvegyék az irányítást a játékod felett. Ha nyugtalan és fáradt vagy – de akár túlzottan is lelkes -, azok az esetek nagy részében kudarchoz vezetnek. Ne dőlj be, azoknak a játékosoknak, akik azt állítják, hogy a megérzésük alapján játszanak.

Próbáld minél jobban végigvinni az általad kiválasztott póker stratégiát. Ha erre éppen nem vagy képes valami miatt, akkor jobb, ha kiszállsz a játékból. Sőt

A pókerezésnek elsősőrban szórakoztatónak kell lennie, és ha sok feszültséget szül, akkor érdemes megfontolnod akár hosszabb szünetek tartását is.

Ülési stratégia az online pókerben

A pókerezésben nagy fontossággal bír, milyen pozícióba kerülsz, amikor beülsz egy asztalhoz. A pozíciók az óramutató járásával megegyezően rotálódnak, így ezt nem tudod befolyásolni. Ugyanakkor különböző játékstratégiákat alkalmazhatsz attól függően, hogy éppen mi az aktuális poziciód.

Ezt – vízuálisan is – az osztó gombja határozza meg az alap, 9 fős asztalnál. A következő táblázatban azt mutatjuk be, hogy melyik pozíciónak mi a neve és annak mi a vonzata.

Pozíció az asztalnál Pozíció neve Kötelező tétrakás
1. Nagyvak Befizeti a nagyvakot
2. Kisvak Befizeti a kisvakot
3. Gomb, azaz osztó Nincs kötelező tétrakás
4. Cutoff (Az osztó jobbján található pozíció) Nincs kötelező tétrakás
5. Hijack Nincs kötelező tétrakás
6. Lojack Nincs kötelező tétrakás
7. Középső pozíció Nincs kötelező tétrakás
8. UTG (Under the Gun) +1 Nincs kötelező tétrakás
9. UTG (Under the Gun) Nincs kötelező tétrakás

A Button, azaz a gomb, az osztó pozíciónak fő előnye, hogy láthatja, hogyan cselekedett minden egyes játékos, így sokkal megalapozottabb döntést hozhat.

Öt profi tipp a jó póker stratégia megvalósításához

Mivel ez a póker stratégiai útmutató elsősorban a kezdő játékosok számára készült, nem lehet célod az állandó és nagy nyerés. Képezd magadat folyamatosan és semmiképpen se stresszeld túl a játékodat. A pókerezés mindenekelőtt a szórakozásról szól, de ha betartod az alábbi öt tippet, gyakrabban növelheted a nyerési esélyeidet.

  • Mint az összes szerencsejáték esetében, csak akkora összeggel játszál, amennyit megengedhetsz magadnak, hogy elveszíts!
  • Játssz felelősségteljesen! A pókerezést inkább szórakozásnak tekintsd, mint pénzkereseti lehetőségnek. Gyakran tarts kisebb-nagyobb szüneteket!
  • Menedzseld megfelelően a bankrollodat. Inkább lassíts a játékodon, ha teheted ne menj all-in-re, vagy nagyon nagyokat emelni főleg a játék elején.
  • Próbáld ki a póker különböző válfajait. Az is lehet, hogy végül nem a Texas Hold’em lesz a megfelelő számodra vagy kedvenc játéktípusod, akár a 3 kártyás online pókert is.
  • Használd fel a kaszinó bónuszokat! Az újonnan regisztrált játékoskat általában üdvözlő bónusz várják a legjobb online és offshore pókeroldalak. Ezek a jutalmakat ha jól és szerencsésen használod fel, azonnal megnövelhetik a bankrollodat.

Használd a legjobb póker stratégiákat a legjobb kaszinókban

CoinPoker Promotions

Most, hogy megismerted a legfontosabb póker stratégiákat a zöldfülűek számára, óvatosan, de elkezdhetsz játszani. Ha kipróbálnád magadat, a CoinPoker Casino-ban számos különböző póker típusból valaszthatsz, Texas Hold’emet, Omahát, videópókert és még rengeteg mást. Az ellenfeleid lehetnek valódi hús-vér emberek, akik élő asztaloknál játszanak.

A CoinPoker Casino üdvözlő bónuszával akár 1100 dollár is ütheti markodat. Regisztrált felhasználóként képes leszel önálló asztaloknál játszani, valamint a gyakori és különböző versenyekhez csatlakozni.

18+. Kérjük felelősségteljesen játssz.

GYIK

Mi a póker kulcsa?

Mi a legjobb pozíció a pókerben?

Mi a póker stratégiák első lépése?