haaland manchester city

A hétvégén folytatódnak a Premier League küzdelmei. A téli szünetnek köszönhetően mindössze 5 mérkőzést rendeznek az angol labdarúgó bajnokságban, de ezek között is fogadhatunk igazi csemegékre.

Az angol hagyományokat kissé felrúgva, a Premier League elöljárói idén ismét megpróbálnak adni egy kis pihenőt a csapatoknak. A hivatalosan “mid season player break-nek”, azaz a szezon közbeni szünetnek nevezett pihenőidő ugyanakkor mindössze maximum egy hetet jelent.

A 21. fordulót így két egymást követő hétvégén rendezik, 5-5 találkozóval… nem elfelejtve, hogy egyes csapatok a jövő hét közepén is pályára lépnek a FA-kupa megismételt mérkőzésein. Azaz nem, igazából nincs pihenő, az angol foci robog tovább…

A pénteki nyitómeccset a Burnley és a Luton játssza, amely még nem sorsdöntően, de komolyan befolyásolhatja mindkét csapat bentmaradását az első osztályban.

Chelsea – Fulham

A szombati nap első meccsén “kisebb” londoni rangadót láthatunk. A Mauricio Pochettino által dirigált “Kékeknél” majdnem egy komplett kezdőcsapat, tíz játékos is sérült. Emellett nélkülözniük kell az eddig 7 gólt szerző szenegáli Nicolas Jacksont is, aki a most hétvégén startoló Afrikai Nemzetek Kupájára utazott el.

A Fulhamnél is elsősorban a válogatott afrikai játékosaik hiánya lehet a döntő, a portugál Marco Silva mester három kezdő játékosát is kénytelen lesz pótolni emiatt. A legrégebbi londoni profi klubnál azonban optimistán érkeznek ebbe a találkozóba, hiszen a bajnokságban szilveszter napján az Arsenalt győztek le hazai pályán, majd továbbjutottak a FA-kupában is. Bár a legutóbbi mérkőzésükön kikaptak a Liverpooltól a Ligakupában, a 2-1-es vereséggel egyáltalán nem vallottak szégyent.

A Fulham jó formája ellenére azért mindenképpen a hazai pályán játszó Chelsea a találkozó esélyese. A szép lassan igazi sztárrá berobbanó, a Manchester Citytől idén érkezett Cole Palmer vezetésével a “Kékeknél” ezen a meccsen csak a győzelem az elfogadható. Főleg miután kikaptak legutolsó mérkőzésükön a Ligakupa második elődöntőjében a másodosztályú Middlesbroughtól.

Lucky Block Kaszinó és Sportfogadás

ÉRTÉKELÉSÜNK

lucky block logo
  • 200%-os Üdvözlő bónusz 50 ingyen pörgetéssel új játékosoknak
  • Több, mint 2700 Fogadási lehetőség, Élő osztók, eSportok
  • Fogadj a Premier League-re, La Ligára, Serie A-ra
  • A legjobb nyerőgép játékok, és asztali játékok
  • VPN barát, Nincs KYC
  • Játssz kriptoval, fiat valutával vagy LBLOCK tokennel
lucky block logo
18+. Kérjük, felelősségteljesen játssz.

Newcastle – Manchester City

Talán a hétvége legfontosabb mérkőzést a St. James’ Parkban rendezik szombat késő délután. Nagyon leegyszerűsítve a feltörekvők lépnek pályára a bajnokok ellen.

A 2021-ben a szaúdiak által felvásárolt észak-keleti város csapata idén a várakozások alatt teljesít. A Bajnokok Ligájában már a csoportkörben kiestek, és a Premier League-ben is csak egy “középcsapat” szintjén állnak jelenleg. És bár a Newcastle a legutolsó meccsét simán hozta a másodosztályú Sunderland ellen az angol kupában, a bajnokságban ebbe a találkozóba három vereséggel érkezik. A “Szarkáknál” emellett probléma a sok sérült játékos is, például az angol válogatott csatár, Callum Wilson.

A világ jelenlegi legjobb klubcsapatánál, az Egyesült Arab Emírségekből származó Manszúr sejk által tulajdonolt Manchester Citynél is vannak gondok. Pep Guardiola nem számíthat továbbra sem Erling Haalandra, kidőlt Bernarndo Silva is, és kérdéses Akanji és Stones játéka is. Cserébe jó hír, hogy Kevin De Bruyne az elmúlt meccseken már pályára léphetett rövidebb időre.

Az esélyek továbbra is a City mellett szólnak, így látja ezt a Lucky Block online kaszinó is. A manchesteriek győzelmével valamivel több mint másfélszeres pénzt nyerhetünk, de ha bejön a meglepetés, egy Newcastle sikerrel közel meghatszoroszhatjuk a befektetésünket! Sandro Tonali is ezt ajánlaná!

18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!

Everton – Aston Villa

Az Everton hazai pályán kísérelhet meg boldogságot okozni szurkolóinak, akiknek az elmúlt időben nem sok örömben volt részük. Nem elég, hogy az angol labdarúgó szövetség döntése következtében 10 pontot levontak a klubtól, ezen felül három bajnoki vereséggel érkezik a mérkőzésbe. A liverpooli csapat legutolsó meccsén legalább már nem kapott ki, de a kupában elért gólnélküli döntetlennek köszönhetően szerdán ismételhet a Crystal Palace ellen. Pihenés itt sem lesz.

Az Aston Villánál viszont nincs miért keseregni. Kétségkívül a spanyol Unai Emery által dirigált birminghami alakulat a bajnokság pozitív meglepetése. Második helyen állnak a bajnokságban, továbbjutottak a FA-kupában, és simán menetelnek az Európa Konferencia Ligában is. Bár az elmúlt négy meccsükön volt pár kisebb megtorpanásuk – vereség a Manchester Unitedtől, és döntetlen a Sheffield ellen -, ennek a találkozónak is ők az esélyeseik.

200% Üdvözlő bónusz 1 BTC-ig + 50 ingyen pörgetés

Felhasználhatod a Dead vagy a Wild játékokra.
18+. Kérjük felelősségteljesen játssz!
18+. Kérjük felelősségteljesen játssz!

Manchester United – Tottenham

A vasárnapi zárómérkőzést mindenképpen presztízs találkozónak hívhatjuk. Manchester mostanában nem annyira boldog felén két játékoseladással készültek a találkozóra.

A holland mester, Erik ten Hag megszabadult honfitársától, Donny van de Beektől, aki csalódást okozott, igaz az esélyt sem nagyon kapta meg a bizonyításra (a Frankfurthoz igazolt). Komolyabb meglepetés viszont, hogy kölcsönbe visszaengedik a Borussia Dortmundhoz az angol válogatott Jadon Sanchót, aki még aszezon elején összeveszett a holland ezdővel.

A “Vörösöket” emellet sérülések és az Afrika-kupára elengedett játékosok hiánya is sújtja, de nem sokkal jobb a helyzet a Tottenhamnél sem.

A londoniak például a szintén most a hétvégétől megrendezésre kerülő Ázsia-kupára kellett, hogy elengedjék a talán legjobb játékosukat, a koreai Sont. Ugyanakkor 30 miilió fontért megvásárolták a Gonoától a román válogatott hétvédet, Radu Dragusint, aki a Bayern Münchenhez eladott Eric Diert pótolhatja.

Szóval elég kiszámíthatatlan a mérkőzés kimenetele, de a Lucky Block kaszinó tétjeivel csak nyerhetünk. Persze csak ha jól tippelünk, de a manchesteri győzelemmel minimum kétszeres, a Tottenham sikerével meg háromszoros pénzt nyerhetünk.

18+. Kérjük felelősségteljesen fogadj!

  • Összes
  • Crypto
A legjobbnak ítélt

200% bónusz akár 10.000 Euróig + 50 IP

09/10/23

200% bónusz akár 10.000 Euróig + 50 IP

  • Befizetés 20+ kriptóval
  • VIP üdvözlő bónusz és napi 100 ingyenes pörgetés
  • Az átlagos ki- és befizetési idő 5 perc
  • Nem szükséges tranzakciós díj megfizetése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Bónusz begyűjtése
További információ
0

200% első befizetési bónusz 25.000 dollárig

01/11/23

200% első befizetési bónusz 25.000 dollárig

  • Hatalmas üdvözlő bónuszok és ingyenes airdroppok
  • Befizetési lehetőség akár Pepe, Dogecoin, Shiba Inu & Bonk használatával
  • 5000+ játék beleértve saját fejlesztéseket is
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Bónusz begyűjtése
0

200% Üdvözlő bónusz 1 Bitcoinig + 50 ingyen pörgetés

09/10/23

200% Üdvözlő bónusz 1 Bitcoinig + 50 ingyen pörgetés

  • 1 BTC üdvözlő bónusz és 170 élő kaszinójáték
  • 3000+ játék, beleértve a Book of Deadet és a Starburst
  • Lehetőség van akár Telegramon keresztül is a játékra
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Bónusz begyűjtése
További információ
0

15.000 Ft Üdvözlő bónusz

16/02/23

15.000 Ft Üdvözlő bónusz

  • Kiemelkedő pénzügyi stabilitás
  • Az asztali és a mobil verzió is kitűnően használható
  • Megbízható és biztonságos online platform
9.7
5 Stars
Bónusz begyűjtése
Másolva
B2CBET
Copy
Másolás
Bónusz begyűjtése
További információ
0

100% bónusz akár 35.000 Ft-ig

23/02/23

100% bónusz akár 35.000 Ft-ig

  • Rendszeres bajnokságok fantasztikus nyereményekkel
  • 110+ szolgáltató, beleértve Evolution, Play'n Go és Pragmatic Games
  • Befizetés során használható ApplePay, VISA, Jeton & számtalan kriptó
9.7
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Bónusz begyűjtése
További információ
0

100.000 Ft értékű kaszinó bónusz

09/10/23

100.000 Ft értékű kaszinó bónusz

  • Számos különböző befizetési lehetőség, kriptó és bankkártya is használható
  • Élő asztalok a Evolution az XPG és más szolgáltatók jóvoltából
  • Befizetéseként rendszeres ingyenes pörgetések
9.7
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Bónusz begyűjtése
További információ
0

100%-os bónusz akár 40.000 Ft értékben

13/02/23

100%-os bónusz akár 40.000 Ft értékben

  • Nincs szükség KYC-re a regisztráció során
  • Játssz online pókert akár Magyarországról kriptóval
  • VIP klub piacvezető bónuszokkal és chasbackkel
9.6
Bónusz begyűjtése
Másolva
WB1001B
Copy
Másolás
Bónusz begyűjtése
További információ
0

70.000 Ft bónusz + 200 ingyen pörgetés

13/02/23

70.000 Ft bónusz + 200 ingyen pörgetés

  • Egyszerű, KYC-mentes regisztráció
  • 24/7 élő kaszinó 100+ elérthető streammel
  • Gyors és egyszerű be- és kifizetési rendszer
9.5
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Bónusz begyűjtése
További információ
0

Első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

13/02/23

Első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

  • Befizetésnél VISA, MasterCard és MiFinity is elérhető
  • 100+ élő póker, baccarat és rulettasztal
  • 1000+ kaszinójáték, beleértve Book of the Deadet és a Reactoonzt
9.5
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Bónusz begyűjtése
További információ
0

100%-os üdvözlő bónusz akár 40.000 Ft-ig

13/02/23

100%-os üdvözlő bónusz akár 40.000 Ft-ig

  • Nyerőgépek a Play'n Go, a NetEnt és a Pragmatic jóvoltából
  • 10+ be és kifizetési lehetősg, beleértve VISA, Jeton & MiFinity
  • Magyar nyelvű ügyfélszolgálat is elérhető
9.4
Bónusz begyűjtése
Másolva
HOTBET100
Copy
Másolás
Bónusz begyűjtése
További információ
0

100% első befizetési bónusz akár 1 BTC-ig, + 50 ingyen pörgetés

09/10/23

100% első befizetési bónusz akár 1 BTC-ig, + 50 ingyen pörgetés

  • Villámgyors befizetések bankkártya és kriptó használata esetén
  • VIP lehetőség magas jutalmakkal
  • 120+ élő asztal közül lehet választani
9.3
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Bónusz begyűjtése
További információ
0
100% első befizetési bónusz akár 1 BTC-ig, + 50 ingyen pörgetés

100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig

13/02/23

100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig

  • Befizetés akár Neosurf, Jeton és számos kriptó használatával
  • 2000+ játék többek között a Quickspin és a NetEnt jóvoltából
  • Állandó bajnokságok és bónuszok
9.5
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Bónusz begyűjtése
További információ
0

100% üdvözlő bónusz, akár 35.000 Ft

13/02/23

100% üdvözlő bónusz, akár 35.000 Ft

  • Állandó bajnokságos magas kimagasló jutalmakért
  • Befizetés 10+ különböző kriptóval
  • 120+ élő blackjack, rulett, baccarat és pókerasztal
9.3
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Bónusz begyűjtése
További információ
0

100% bónusz 150.000 Ft-ig + 200 Ingyen Pörgetés

24/05/23

100% bónusz 150.000 Ft-ig + 200 Ingyen Pörgetés

8.3
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Bónusz begyűjtése
További információ
0
100% bónusz 150.000 Ft-ig + 200 Ingyen Pörgetés

Ez is érdekelhet: