bajnokok ligaja borito

Ma este folytatódnak a Bajnokok Ligája-mérkőzések. Pályára lép többek között a Bayern München, az Arsenal, a Manchester United és a Real Madrid is. De vajon lesznek-e meglepetések a második fordulóban?

200% Üdvözlő bónusz 1 BTC-ig + 50 ingyen pörgetés

Felhasználhatod a Dead vagy a Wild játékokra.
18+. Kérjük felelősségteljesen játssz!
18+. Kérjük felelősségteljesen játssz!

D csoport

A csoport korai mérkőzésén a Salzburg fogadja a Real Sociedadot. Az első mérkőzésen az osztrákok meglepetésre megverték a Benficát 2-0-ra, míg a spanyolok 1-1-es döntetlent játszottak az olasz Interrel. A szorzókat elnézve a spanyolok az esélyesebbek, ám 2,90-ért nagyon kecsegtető megpróbálni a Salzburg győzelmét.

A csoport másik meccsén az Inter fogadja a Benficát. Mindkét csapat győzelemmel hangolt a ma esti rangadóra, ám az egymás elleni meccseket elnézve a döntetlen tűnik jobb lehetőségnek. Idén áprilisban már találkozott egymással a két együttes, akkor egy 3-3-as döntetlent, és egy 2-0-ás Inter győzelmet láthattunk. Mindkét csapatnak szüksége lenne a pontra, így gólokat is biztosan láthatunk majd.

C csoport

A második fordulót az Union Berlin – Braga mérkőzés nyitja a C csoportban. A berlini együttes majdnem pontot rabolt a Real Madridtól. A 94. percben lőtte be a győztes gólt Bellingham, amellyel megmentette a királyi gárdát a blamától. Az Union azóta két vereségbe szaladt bele, így már öt mérkőzés óta nyeretlenek. A szorzókat elnézve, ez a sorozat ma megszakadhat.

Az esti mérkőzésen a Napoli fogadja a Real Madridot. A királyiaknak nem megy túl fényesen a góllövés, bár a hétvégén 3-0-ra nyertek a Girona ellen, másodszor rúgtak 2 gólnál többet az új idényben. Ehhez Benzema távozása járult hozzá főleg, és Vini Junior sérülése. Az olasz csapat az előző két meccsén is 4 gólt rúgott, és úgy tűnik jó formában vannak, hiába az Osimhen körüli “balhé”. A szorzókat elnézve nehéz lenne megjósolni ki fog nyerni, ám Nápolyban legutóbb a Liverpool is megszenvedett.

B csoport

A B csoportban a Lens fogadja az Arsenalt. A franciák mérkőzésein viszonylag kevés gól esik, és az egymás elleni mérkőzéseiken is hasonló volt a helyzet. Igaz ehhez az adatokhoz 2016-ig, majd 2010-ig kell visszamenni. Az Arsenal ma este biztosan be szeretné bizonyítani, hogy helye van az európiai elit fociban. Ezt az oddsok is “megerősítik”, hiszen 1,70-et kínálnak az angolok győzelmére.

A csoport másik meccse a PSV – Sevilla lesz. A hollandok egy 4-est kaptak Londonban, míg a Sevilla a Lens ellen játszott egy gyenge döntetlent. Mindkét csapatnak bizonyítani kell, és pontot szerezni. Bár a hollandokra mutatkozik kisebb odds (1,80), addig a spanyolokat sem érdemes leírni. Sokan úgy tippelik ez egy küzdelmes mérkőzés lehet sok lappal. Szerintünk egy Sevilla győzelmet sem lehet rossz ötlet megpróbálni.

A csoport

A Koppenhága fogadja a magabiztos Bayern Münchent. Az előző fordulóban a németek gólgazdag meccsen nyertek 4-3-ra a Manchester United ellen, míg a Koppenhága egy győztes meccset bukott el két perc alatt. A Bayern ma valószínűleg ismét rúg három gólt, és megerősítheti pozícióját a tabella élén.

A csoport másik meccsén a Manchester United fogadja a török Galatasarayt. Az egymás elleni eredményeket elnézve sima hazai lehet, ám a vörösök hullámzó formája könnyen előfordulhat, hogy felsülnek. A 4,50-es szorzó a döntetlenre elég csábító lehetőség.

Hol fogadjak?

Ha nem tudod hol fogadj, máris mutatjuk neked a legjobb lehetőségeket.

  • Összes
  • Crypto
  • Új!
A legjobbnak ítélt

200% befizetési bónusz 10 ETH-ig

Official Partner
AC Milan
01/11/23

200% befizetési bónusz 10 ETH-ig

  • A világ első licenszelt Telegram kaszinója
  • 25% cashback TGC használata során
  • High Roller NFT-k mellé 10 ETH bónusz
10
5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
0

100%-os üdvözlő bónusz 1 BTC-ig + 10% heti cashback

31/05/24

100%-os üdvözlő bónusz 1 BTC-ig + 10% heti cashback

  • KYC nélküli kripto kaszinó
  • Azonnal be- és kifizetések
  • Több, mint 5000+ játék VPN-nel
9.6
5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
0

150%-os üdvözlő bónusz akár 2000 USDT-ig

23/05/24

150%-os üdvözlő bónusz akár 2000 USDT-ig

  • 33% rakeback minden hétfőn
  • Nincs kifizetési vagy befizetési díj
  • Teljesen anonim, azonnali kifizetésű kriptopóker és kaszinó oldal
9.9
5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

4 fajta befizetési bónusz új játékosoknak

09/10/23

4 fajta befizetési bónusz új játékosoknak

  • Azonnali ki és befizetések Apple Pay, Google Pay és kriptó használatakor is
  • 500+ nyerőgép a Pragmatic és az Evolution jóvoltából
  • 35+ sportfogadás fantasztikus oddsokkal
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

200% üdvözlő bónusz 25.000 dollárig, 50 ingyen pörgetés és 10 ingyen fogadás

01/11/23

200% üdvözlő bónusz 25.000 dollárig, 50 ingyen pörgetés és 10 ingyen fogadás

  • 200%-os üdvözlő bónusz 25000 dollárig, 50 ingyen pörgetés, 10 ingyen fogadás és airdroppok
  • Befizetés többféle kriptovalutával
  • 5000+ játék beleértve saját fejlesztéseket is
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
0

200% bónusz akár 10.000 Euróig + 50 IP

09/10/23

200% bónusz akár 10.000 Euróig + 50 IP

  • Befizetés 20+ kriptóval
  • VIP üdvözlő bónusz és napi 100 ingyenes pörgetés
  • Az átlagos ki- és befizetési idő 5 perc
  • Nem szükséges tranzakciós díj megfizetése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

200% Üdvözlő bónusz 1 Bitcoinig + 50 ingyen pörgetés

09/10/23

200% Üdvözlő bónusz 1 Bitcoinig + 50 ingyen pörgetés

  • 1 BTC üdvözlő bónusz és 170 élő kaszinójáték
  • 3000+ játék, beleértve a Book of Deadet és a Starburst
  • Lehetőség van akár Telegramon keresztül is a játékra
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

100% bónusz akár 35.000 Ft-ig

23/02/23

100% bónusz akár 35.000 Ft-ig

  • Rendszeres bajnokságok fantasztikus nyereményekkel
  • 110+ szolgáltató, beleértve Evolution, Play'n Go és Pragmatic Games
  • Befizetés során használható ApplePay, VISA, Jeton & számtalan kriptó
9.7
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

100.000 Ft értékű kaszinó bónusz

09/10/23

100.000 Ft értékű kaszinó bónusz

  • Számos különböző befizetési lehetőség, kriptó és bankkártya is használható
  • Élő asztalok a Evolution az XPG és más szolgáltatók jóvoltából
  • Befizetéseként rendszeres ingyenes pörgetések
9.7
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

100%-os bónusz akár 40.000 Ft értékben

13/02/23

100%-os bónusz akár 40.000 Ft értékben

  • Nincs szükség KYC-re a regisztráció során
  • Játssz online pókert akár Magyarországról kriptóval
  • VIP klub piacvezető bónuszokkal és chasbackkel
9.6
Bónusz begyűjtése
Másolva
WB1001B
Copy
Másolás
Játssz most!
További információ
0

70.000 Ft bónusz + 200 ingyen pörgetés

13/02/23

70.000 Ft bónusz + 200 ingyen pörgetés

  • Egyszerű, KYC-mentes regisztráció
  • 24/7 élő kaszinó 100+ elérthető streammel
  • Gyors és egyszerű be- és kifizetési rendszer
9.5
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

Első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

13/02/23

Első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

  • Befizetésnél VISA, MasterCard és MiFinity is elérhető
  • 100+ élő póker, baccarat és rulettasztal
  • 1000+ kaszinójáték, beleértve Book of the Deadet és a Reactoonzt
9.5
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

100%-os üdvözlő bónusz akár 40.000 Ft-ig

13/02/23

100%-os üdvözlő bónusz akár 40.000 Ft-ig

  • Nyerőgépek a Play'n Go, a NetEnt és a Pragmatic jóvoltából
  • 10+ be és kifizetési lehetősg, beleértve VISA, Jeton & MiFinity
  • Magyar nyelvű ügyfélszolgálat is elérhető
9.4
Bónusz begyűjtése
Másolva
HOTBET100
Copy
Másolás
Játssz most!
További információ
0

100% első befizetési bónusz akár 1 BTC-ig, + 50 ingyen pörgetés

09/10/23

100% első befizetési bónusz akár 1 BTC-ig, + 50 ingyen pörgetés

  • Villámgyors befizetések bankkártya és kriptó használata esetén
  • VIP lehetőség magas jutalmakkal
  • 120+ élő asztal közül lehet választani
9.3
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0
100% első befizetési bónusz akár 1 BTC-ig, + 50 ingyen pörgetés

100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig

13/02/23

100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig

  • Befizetés akár Neosurf, Jeton és számos kriptó használatával
  • 2000+ játék többek között a Quickspin és a NetEnt jóvoltából
  • Állandó bajnokságok és bónuszok
9.5
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

100% üdvözlő bónusz, akár 35.000 Ft

13/02/23

100% üdvözlő bónusz, akár 35.000 Ft

  • Állandó bajnokságos magas kimagasló jutalmakért
  • Befizetés 10+ különböző kriptóval
  • 120+ élő blackjack, rulett, baccarat és pókerasztal
9.3
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

100% bónusz 150.000 Ft-ig + 200 Ingyen Pörgetés

24/05/23

100% bónusz 150.000 Ft-ig + 200 Ingyen Pörgetés

8.3
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0
100% bónusz 150.000 Ft-ig + 200 Ingyen Pörgetés

Ez is érdekelhet: