A Bajnokok Ligája 2024/2025-ös sorsolásakor az új lebonyolítás több izgalmas párosítást eredményezett. Többek között olyanokat, melyekre korábban a kupasorozat döntőiben volt példa. Ilyen a Manchester City és az Inter összecsapása is, melyre szerdán este kerül sor 21:00-tól.
200% befizetési bónusz 10 ETH-ig
200% befizetési bónusz 10 ETH-ig
- A világ első licenszelt Telegram kaszinója
- 25% cashback TGC használata során
- High Roller NFT-k mellé 10 ETH bónusz
Manchester City – Inter
Tavaly tavasszal a Bajnokok Ligája fináléjába éppen ez a két klub jutott be. Bár a keretek azóta némileg módosultak és sok dolog történt, az edzők személye nem változott. A City oldalán Pep Guardiola mondhatni elvégezte küldetését, hiszen megnyerte velük a BL-t, ez viszont fájó pont lehetett a túloldalon Simone Inzaghi számára. Az olasz tréner 2021-ben vette át az Internazionale irányítását, azóta pedig már minden elérhető serlegből begyűjtött legalább egyet csapatával, kivéve az európai kupákban.
Az ehhez vezető út most a City ellen kezdődik el számukra, a formájukra pedig alapvetően sem az olaszok, sem ellenfelüknél nem panaszkodhatnak. A manchesteri klub jelenleg vezeti a Premier League tabelláját, hibátlan teljesítménnyel és igazából az Inter sem áll feltétlenül rosszul a Serie A-ban. Olaszországban ugyancsak négy forduló zajlott le és még nem kaptak ki, ugyanakkor már becsúszott két döntetlen. Ezeket ráadásul olyan csapatok ellen abszolválták, mint a Genoa és a Monza, melyek nem állnak túl jól a bajnokság rajtja óta.
Ready to shout THE CHAAAAMPIOOONS again? 🔊 #UCL nights are back! ✨#ForzaInter #ManchesterCityInter pic.twitter.com/AKa5soy8Na
— Inter ⭐⭐ (@Inter_en) September 18, 2024
Ami a csapatok állapotát illeti, a Citynek egy lábsérülés miatt a támadó, Oscar Bobb nélkül kell helytállnia, míg a védő Nathan Ake október közepéig nem léphet pályára izomsérülése miatt. Az Internél ebből a szempontból még nagyobb a baj. Federico Dimarco izomsérülése okán, Marko Arnautovic pedig betegség miatt nem léphet ma pályára. Mellettük Tajon Buchanan sem utazhatott, neki még sípcsonttöréséből kell lábadoznia, melyet nyáron a Copa Americán szenvedett el.
Ezekkel a stratégiákkal készülhetnek a vezetőedzők
Nem lenne meglepő, ha Guardiola egy 4-2-3-1-es felállásban küldené fel csapatát a pályára az Ederson; Lewis, Akanji, Dias, Gvardiol; Silva, Rodri; Savinho, De Bruyne, Doku; Haaland névsorral. Itt vélhetőleg Kevin De Bruyne-t a támadó középpályás szerepkörben vetik be, a csapat élére természetesen Erling Haaland állhat majd. Mögötte a széleken Savinho és Jeremy Doku adhat tempót a támadásoknak, de szintén kiemelendő egy sorral hátrébb a Rodri – Bernardo Silva duó. Előbbinek főleg az Inter támadásainak megakasztásában, míg Silvának a kreativitásban és irányításban lehet kulcsszerepe.
Our #UCL campaign gets under way tonight! 💫#ManCity pic.twitter.com/OsKkO2DnD3
— Manchester City (@ManCity) September 18, 2024
Ezzel szemben az Internél a 3-5-2 valószínű, a Sommer; Pavard, Acerbi, Bastoni; Darmian, Barella, Calhanoglu, Mkhitaryan, DiMarco; Martinez, Thuram kezdővell. Náluk kulcsfontosságú lesz, hogy a védőhármas a mélységből való játék tempójának irányításában komolyan kivegye a részét. A középső ötösből pedig Nicolo Barella, Henrikh Mkhitaryan és Hakan Calhanoglu neveit emelnénk ki, mert ők kellő kreativitást biztosíthatnak az előre meneteleknél.
Az egész meccset figyelembe véve főleg Haaland játékára lesz érdemes figyelni, akit a keddi sajtótájékoztatón edzője is méltatott. „Amennyi meccset játszik ennél a klubnál, természetes, hogy még fejlődni fog. Én 11 évig játszottam profiként, és 11 gólt szereztem. Ez a srác ebben a szezonban négy meccsen kilencet lőtt, szóval egy mérkőzés alatt felérhet hozzám” – idézte az UEFA hivatalos oldala Guardiolát.
Sima City sikernek ígérkezik
Az elemzések szerint az angol klub győzelemmel nyithatja ezt a BL-szezont. Az Opta szimulációiból például 59.8 százalékban a Manchester City győzelme jött ki és csak 19 százalékban fordult elő, hogy az Inter jött ki nyertesen. Ezzel összhangban a fogadóirodák, így a TG.Casino sem számít arra, hogy ma nyerni fognak az olaszok.
1.53-szoros pénzt fizet a City győzelme, a döntetlenre 4.50-et adnak, ha pedig az Inter meglepetést okozna és nyerne, az már 6.20-as szorzót jelent. Gólokból sem számítanak kevésre, hiszen a 2,5 gólnál több opciója csak 1.66-on áll, és ami azt illeti Haaland góljában is nagyon bíznak. A TG Casino például csak 1.68-szorosát fizeti tétünknek, ha a norvég betalálna a ma esti mérkőzésen.
18+ Kérjük felelősségteljesen fogadj!
Ez is érdekelhet:
- Összes
- Új!
- Crypto
200% befizetési bónusz 10 ETH-ig
200% befizetési bónusz 10 ETH-ig
- A világ első licenszelt Telegram kaszinója
- 25% cashback TGC használata során
- High Roller NFT-k mellé 10 ETH bónusz
100%-os üdvözlő bónusz 1 BTC-ig + 10% heti cashback
100%-os üdvözlő bónusz 1 BTC-ig + 10% heti cashback
- KYC nélküli kripto kaszinó
- Azonnal be- és kifizetések
- Több, mint 5000+ játék VPN-nel
150%-os üdvözlő bónusz akár 2000 USDT-ig
150%-os üdvözlő bónusz akár 2000 USDT-ig
- 33% rakeback minden hétfőn
- Nincs kifizetési vagy befizetési díj
- Teljesen anonim, azonnali kifizetésű kriptopóker és kaszinó oldal
4 fajta befizetési bónusz új játékosoknak
4 fajta befizetési bónusz új játékosoknak
- Azonnali ki és befizetések Apple Pay, Google Pay és kriptó használatakor is
- 500+ nyerőgép a Pragmatic és az Evolution jóvoltából
- 35+ sportfogadás fantasztikus oddsokkal
200% bónusz akár 10.000 Euróig + 50 IP
200% bónusz akár 10.000 Euróig + 50 IP
- Befizetés 20+ kriptóval
- VIP üdvözlő bónusz és napi 100 ingyenes pörgetés
- Az átlagos ki- és befizetési idő 5 perc
- Nem szükséges tranzakciós díj megfizetése
200% üdvözlő bónusz 25.000 dollárig, 50 ingyen pörgetés és 10 ingyen fogadás
200% üdvözlő bónusz 25.000 dollárig, 50 ingyen pörgetés és 10 ingyen fogadás
- 200%-os üdvözlő bónusz 25000 dollárig, 50 ingyen pörgetés, 10 ingyen fogadás és airdroppok
- Befizetés többféle kriptovalutával
- 5000+ játék beleértve saját fejlesztéseket is
200% Üdvözlő bónusz 1 Bitcoinig + 50 ingyen pörgetés
200% Üdvözlő bónusz 1 Bitcoinig + 50 ingyen pörgetés
- 1 BTC üdvözlő bónusz és 170 élő kaszinójáték
- 3000+ játék, beleértve a Book of Deadet és a Starburst
- Lehetőség van akár Telegramon keresztül is a játékra