A Premier League továbbra sem az a terep, ahol beleférnek a kilengések. Egy ilyen bajnokságban a csapatoknak muszáj már az első néhány forduló során megszilárdítani élmezőnybéli helyüket, ha igazán komoly célokat tűztek ki maguk elé. Az Arsenal és az Aston Villa csapatai valószínűleg egyaránt így vannak ezzel, az első fordulóban pedig győzelemmel kezdtek. Aligha akarná bármelyik együttes is begyűjteni első vereségét már a második héten, szóval kifejezetten izgalmas mérkőzésre lesz kilátás, de nemcsak ebből a szempontból.

A legjobbnak ítélt

200% befizetési bónusz 10 ETH-ig

Official Partner
AC Milan
01/11/23

200% befizetési bónusz 10 ETH-ig

  • A világ első licenszelt Telegram kaszinója
  • 25% cashback TGC használata során
  • High Roller NFT-k mellé 10 ETH bónusz
10
5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Bónusz begyűjtése
1

Mindkét edző tudja, milyen az Ágyúsok oldalán állni

Több dolog is megadja a kellő pikantériáját ennek a párharcnak. Az egyik első, amit kiemelhetünk az edzők személyére vonatkozik. Az Aston Villa jelenlegi menedzsere, Unai Emery 2022 novemberében vette át az együttes irányítását. Akkor éppen a Villareal csapatától érkezett, ám azt megelőzően 2018 májusa és 2019 novembere között az Arsenal vezetőedzője volt. Persze azóta sok dolog történt, de ettől még tagadhatatlan, hogy jól ismerheti azt a közeget.

Akárcsak az Arsenal jelenlegi edzője, Mikel Arteta, aki 2019-ben ha nem is közvetlenül Emery kezéből, de még abban az évben vette át a karmesteri pálcát. Míg az 52 éves Emery edzői karrierje már a 2000-es évek közepén beindult, addig Arteta számára ez volt az első komolyabb megbízatás. Ez persze nem is csoda, hiszen 2016-ban épp jelenlegi csapatánál fejezte be labdarúgói karrierjét, némi Manchesterben tett kitérő után pedig ugyancsak az Arsenalnál vált belőle profi vezetőedző.

Egyelőre mondhatni mindkét fél megtalálta a számításait és egészen sikeres munkát végeznek. Emery kezei között az Aston Villa tavasszal a 4. helyen zárta a PL előző idényét és elődöntőig meneteltek az UEFA Konferencia Ligában. Artetára pedig ennél is nagyobb figyelem szegeződött. Vele az Arsenal az előző két idényben ezüstérmes lett az angol bajnokságban, tavaly nyertek egy Angol Szuperkupát és 2024 tavaszán a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéig mentek.

Ilyen előzmények után és a kereteikben lévő potenciált figyelembe véve természetesen mindkettejük felé magasak lettek az elvárások. Ennek megfelelően kezdték viszont az új PL-szezont, az Arsenal a Wolverhampton (2:0), az Aston Villa a West Ham United ellen nyert (2:1) az első fordulóban. Ám ahogyan arra már korábban utaltunk, az élmezőnybéli pozíciók megszilárdításához nem szabad túl nagy kilengéseket produkálni. Egy komoly rivális ellen pedig pontot vagy pontokat kellene szereznie mindkét alakulatnak.

18+ Kérjük felelősségteljesen fogadj!

Ezt tudni jelenleg a csapatokról

Az Aston Villa részéről Amadou Onana és Jhon Duran is elégedett lehet teljesítményével. Ők szerezték csapatuk góljait, az első meccsükön pedig 8.2-es és 8-as értékeléseket kaptak. Ennek ellenére Durant sok helyen nem várják a kezdőbe, így például az Opta sem, amely az Emiliano Martínez, Matty Cash, Ezri Konsa, Pau Torres, Lucas Digne, Youri Tielemans, Amadou Onana, John McGinn, Morgan Rogers, Leon Bailey, Ollie Watkins tizenegyre számít az elején. Némileg főhet Emery feje, mert Matty Cash játéka kétséges, Boubacar Traore és Tyrone Mings pedig továbbra is lábadozik egy hosszabb sérülésből. Az Arsenalnál ugyancsak vannak kérdőjelek. Fabio Vieira játéka a csípője miatt kérdéses, míg Kieran Tierney és Takehiro Tomiyasu comb- és térdsérülések okán kényszerülhet további pihenőre.

Persze azért így sem panaszkodhat Arteta, mivel a két gólt szerző és a gólpasszokat egymásnak kiosztó Bukayo Saka és Kai Havertz elképesztően jó formát mutatott legutóbb. A meccsen nyújtott teljesítményükre adott pontszámot illetően 8.5 és 8.2 állt a nevük mellett. Havertznek pedig lenne is egy el nem intézett ügye, miután az Aston Villa elleni legutóbbi hét PL-meccs során képtelen volt betalálni. A londoni együttesnél a David Raya, Ben White, Gabriel Magalhães, William Saliba, Declan Rice, Thomas Partey, Martin Ødegaard, Gabriel Martinelli, Kai Havertz, Bukayo Saka kezdő valószínűsíthető.

Kevés esélyt adnak a hazaiaknak

A mérkőzésre szombaton 18:30-tól az Aston Villa stadionjában kerül sor, az elemzések és a fogadóirodák, így például a TG Casino viszont nem sok jóra számít a házigazdáktól. Az említett oldalon 1.78-szoros szorzót adnak az Arsenal győzelmére, 3.85-öt a döntetlenre, a Villa sikere pedig már 4.20-szoros pénzt jelentene.

Az Opta elemzőcég sem látja sokkal másképp a dolgokat. Szuperszámítógépükkel elvégzett szimulációk során 51.1 százalékban az Arsenal jött ki győztesnek, a hazaiak pedig mindössze az esetek 24.7 százalékában. Bár új szezon indult, azért érdemes megjegyezni, hogy ők az egyetlenek, akik legyőzték a londoniakat a Premier League keretein belül ebben a naptári évben.

18+ Kérjük felelősségteljesen fogadj!

Ez is érdekelhet:

  • Összes
  • Új!
  • Crypto
A legjobbnak ítélt

200% befizetési bónusz 10 ETH-ig

Official Partner
AC Milan
01/11/23

200% befizetési bónusz 10 ETH-ig

  • A világ első licenszelt Telegram kaszinója
  • 25% cashback TGC használata során
  • High Roller NFT-k mellé 10 ETH bónusz
10
5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
1

100%-os üdvözlő bónusz 1 BTC-ig + 10% heti cashback

31/05/24

100%-os üdvözlő bónusz 1 BTC-ig + 10% heti cashback

  • KYC nélküli kripto kaszinó
  • Azonnal be- és kifizetések
  • Több, mint 5000+ játék VPN-nel
9.6
5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
0

150%-os üdvözlő bónusz akár 2000 USDT-ig

23/05/24

150%-os üdvözlő bónusz akár 2000 USDT-ig

  • 33% rakeback minden hétfőn
  • Nincs kifizetési vagy befizetési díj
  • Teljesen anonim, azonnali kifizetésű kriptopóker és kaszinó oldal
9.9
5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

4 fajta befizetési bónusz új játékosoknak

09/10/23

4 fajta befizetési bónusz új játékosoknak

  • Azonnali ki és befizetések Apple Pay, Google Pay és kriptó használatakor is
  • 500+ nyerőgép a Pragmatic és az Evolution jóvoltából
  • 35+ sportfogadás fantasztikus oddsokkal
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

200% bónusz akár 10.000 Euróig + 50 IP

09/10/23

200% bónusz akár 10.000 Euróig + 50 IP

  • Befizetés 20+ kriptóval
  • VIP üdvözlő bónusz és napi 100 ingyenes pörgetés
  • Az átlagos ki- és befizetési idő 5 perc
  • Nem szükséges tranzakciós díj megfizetése
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0

200% üdvözlő bónusz 25.000 dollárig, 50 ingyen pörgetés és 10 ingyen fogadás

01/11/23

200% üdvözlő bónusz 25.000 dollárig, 50 ingyen pörgetés és 10 ingyen fogadás

  • 200%-os üdvözlő bónusz 25000 dollárig, 50 ingyen pörgetés, 10 ingyen fogadás és airdroppok
  • Befizetés többféle kriptovalutával
  • 5000+ játék beleértve saját fejlesztéseket is
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
0

200% Üdvözlő bónusz 1 Bitcoinig + 50 ingyen pörgetés

09/10/23

200% Üdvözlő bónusz 1 Bitcoinig + 50 ingyen pörgetés

  • 1 BTC üdvözlő bónusz és 170 élő kaszinójáték
  • 3000+ játék, beleértve a Book of Deadet és a Starburst
  • Lehetőség van akár Telegramon keresztül is a játékra
4.5 Stars
NINCS SZÜKSÉG KÓDRA
Játssz most!
További információ
0