trump nft kollekcio

A héten nagy médiavisszhangot keltett Donald Trump volt amerikai elnök letartóztatása Manhattanben. Viszont úgy tűnik, hogy a jelenlegi ügy növelte a hírnevét, mivel azóta Trump NFT-inek eladásai meghaladták a 200%-ot.

Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen büntetőeljárást indítottak. Érdekes módon azonban letartóztatása pozitívan hatott a Trump Digital Trading Card NFT-kre.

A Trump NFT-k felértékelődnek

A Digital Trading Cards kollekció 220%-os kereskedési volumen növekedést tapasztalt az elmúlt 24 órában. A CryptoSlam adatai szerint körülbelül 75.000 dollár értékű Trump NFT eladásra került sor, mindössze egy nap alatt.

Az eladások száma több mint 190%-kal emelkedett ugyanezen időkereten belül.

A kollekció legolcsóbban jegyzett NFT-jének ára 4,3%-os emelkedés után most 0,47 ETH. Ez jelenlegi árakon 908 dollárnak felel meg. Az NFT-k piaci kapitalizációja is nőtt 7%-kal, 21.150 ETH-ra.

A kártyákat tavaly decemberben hozták létre a Polygonon és az Ethereumon. Akkor egyenként 99 dollárba kerültek, és 45.000 darab volt forgalomban. A gyűjtemény rendkívül gyorsan elfogyott, már akkor is úgy vették, mint a cukrot. Azok, akik megvásárolták ezeket, egy nyereményjátékban is részt vehettek. A nyeremények közt volt egy személyes találkozó magával Donald Trumppal, golfozás és egy koktél a Mar-a-Lago klubban.

Az OpenSea, a legnagyobb NFT piactér adatai szerint a Trump Digital Trading Card tulajdonosok együttesen 30 tokent adtak el az elfogatás bejelentését követő egy órában. Ez 462%-os növekedést jelent.

Annak ellenére azonban, hogy ez vitathatatlanul egy nagy ugrás volt, ez mégis csak egy csepp az NFT tér tengerében. Összehasonlításképpen, az egyik legnépszerűbb kollekció, a Nakamigos 1286 eladást regisztrált ugyanebben az időszakban.

Az eladások hatalmas megugrása különösen figyelemre méltó, mert március az egyik leglassabb hónap volt a kollekció számára. A kereskedési volumen a vádemelés előtt a felére esett vissza februárhoz képest.

Az ügy részletei

Donald Trump ártatlannak vallotta magát kedden az ellene felhozott vádakban és 34 bűncselekményben.

A 2016-os amerikai elnökválasztási kampány során azt állították, hogy Trumpnak viszonya volt Stephanie Clifford pornsztárral. A hölgyet mindenki leginkább mint Stormy Daniels ismer. A választások előtt Trump ügyvédje, Michael Cohen 130.000 dollárt fizetett Danielsnek hallgatásáért cserébe. Egy titoktartási megállapodást (NDA) íratott alá vele, amely megakadályozta őt abban, hogy nyilvánosan beszéljen az ügyről.

2018-ban Cohen bűnösnek vallotta magát több vádpontban is, beleértve az imént említett lefizetést is. Azt állította, hogy azt Trump utasítására tette, aki tudott az összegről, és engedélyezte azt.

Melyek most a legújabb kriptók, amikbe érdemes befektetni?

  • A B2C által kiválogatott legjobb kriptó ICO-k 2023-ra
  • Szerezz korai hozzáférést az előértékesítésekhez
  • KYC ellenőrzőtt és auditált csapatok
  • Közelgő listázások a DEX-eken