A Soros György által alapított Soros Fund vezérigazgatója, Dawn Fitzpatrick véleménye szerint a most kialakult helyzet a kriptoszektorban kifejezetten a bikáknak kedvez.

A Hedge Fund manager szerint a kriptopénzek ugyanis még sokáig az életünk szerves részét fogja képezni.

A Bloomberg Investment csúcstalálkozón a hedge fund manager elmondta, hogy az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) és a Binanace, illetve a Coinbase között kialakult feszültség lassítja a kriptoszektor fejlődését. Ez a piaci környezet azonban kiváló lehetőséget teremt a hagyományos pénzügyi szektor számára (TradFi), hogy betegye a lábát a blokkláncok világába.

Fitzpatrick szerint a befektetők számára lényeges, hogy melyik platform mennyire megbízható. Pontosan ezért a népszerű tőzsdei platformok sokat nyerhetnek a mostani helyzeten.

Ezen felül hozzátette, hogy ebben a folyamatban a kereskedők és befektetők szintén profitálni tudnának, hiszen a pénzügyi intézmények valóban vigyáznak az ügyfeleik eszközeire.

“Kifejezetten ironikus, hogy egy alapvetően független és decentralizált területet végül a legnagyobb intézmények hódíthatnak meg. Ennek ellenére arról nem szabad elfeletkezni, hogy mostanáig a kriptopénzeket helytelenül kezelték.” mondta a Soros Fund vezérigazgató.

Fitzpatrick szerint tisztán látszik, hogy előző napok főcímei alapján több kriptoflatform is hatalmas hasznot tudott húzni az éppen kibontakozó eseményekből.

“A kriptotőzsdék számára is hasznos, ha van egy felnőtt a szobában.” – egészítette ki gondolatát Fitzpatrick.

Emlékeztetőül, a SEC a napokban perbe fogta a Binance-szet. A hatóság állítása szerint a kriptotőzsde nem csupán hazudott az ügyfeleinek, hanem azok pénzét szabálytalanul is kezelte. Ezen felül a Coinbase pedig a SEC álláspontja szerint megsértette a hatályos értékpapír-törvényeket.

A Soros Fund Management egy úgynevezett “pool of capital” hedge fund, melynek legnagyobb részét a milliárdos Soros György birtokolja. A cég értéke megközelítőleg 30 milliárd dollár, vagyis nagyjából 10 000 milliárd forint.

További hírek:

Olvasd el a Business 2 Community szerkesztőségi irányelveit.

Melyek most a legújabb kriptók, amikbe érdemes befektetni?

  • A B2C által kiválogatott legjobb kriptó ICO-k 2023-ra
  • Szerezz korai hozzáférést az előértékesítésekhez
  • KYC ellenőrzőtt és auditált csapatok
  • Közelgő listázások a DEX-eken