bitcoin

A Bitcoin jövőjét bizonytalanság övezi, főleg egy ilyen rendkívül volatilis piacon, amilyet tavaly óta tapasztalunk. A 2023-as évről alkotott általános vélemény az, hogy a Bitcoin árfolyama a következő hónapokban emelkedni fog. Látva, hogy a befektetői kedv ismét megindul, ez egyre valószínűbbnek tűnik.

Jerome Powell beszéde

David Rubenstein a Carlyle Group társalapítója február 8-án kérdezte az egyesült államokbeli Szövetségi Tartalék Rendszerének elnökét, Jerome Powellt, a Washington DC-ben megrendezett Economic Club eseményen. Rubenstein azzal indított, hogy az 517.000 munkahelyteremtésről szóló foglalkoztatási jelentés áll-e annak hátterében, hogy a Fed csupán 25 bázisponttal szándékozik megemelni a Szövetségi irányadó kamatlábat.

Powell erre válaszul azt mondta, hogy minimális volt annak az esélye, hogy a hírek hatására következett volna be bármiféle változás. A Fed elnökétől a piac egy más hangnemű megjegyzést várt, de ehelyett ő teljesen semleges kijelentést tett.

Akkoriban az infláció még 2% alatt volt, és a Fed úgy vélekedett, hogy nehéz lenne 3%-ra levinni az inflációt. Ezen okból kifolyólag a jegybankárok még csak fontolóra sem vennék a monetáris politika enyhítésének lehetőségét a cél teljesüléséig. Powell megjegyezte azt is, hogy sok, a 2021-re vonatkozó előrejelzés helytelennek bizonyult és a gazdaság hanyatlott. Véleménye szerint azonban a pandémia miatt kialakult visszaesést követően az újra javuló tendenciát kezd mutatni.

Habár az árukereskedelem ágazatában egyre alacsonyabb az infláció, a lakásszektorban ebből még semmi nem érződik, így egyre növekvő aggállyal figyelik a kilátásba helyezett defláció esélyeit. Powell kijelentette, hogy a Fed az Egyesült Államokkal való kereslet-kínálati kapcsolatra összpontosít, valamint arra, hogy a gazdaság képes-e kontroll alatt tartani az inflációt és az ukrán helyzet miatt kialakult geopolitikai helyzetet.

Az amerikai jegybank elnöke ismételten hangoztatta azon meggyőződését, miszerint az infláció mérsékléséhez a kamatok emelése szükséges. Washingtonban tartott beszédében elmondta, hogy a hitelfelvétel költsége magasabb csúcsokat érhet el, mint amire a piacok, vagy a kormányzati vezetők számítanak.

Kijelentette azt is, hogy szükség lehet további kamatemelésre, és hogy az „infláció csökkentésének folyamata” már kezdetét vette. Annak ellenére, hogy a közelmúltban zavarossá váltak a gazdasági mutatók, Powell hisz abban, hogy erős alapokon nyugszik a gazdaság.

A Fed elnöke szerint csökken az infláció mértéke, ugyanakkor további kamatemelésekre is van esély. Véleménye szerint nem lehet gyorsan és könnyedén kiküszöbölni mindezt. Powell legfrissebb nyilatkozatát éppen egy héttel a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság sajtótájékoztatóját követően tette.

Miután a múlt héten a Fed egy 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre, az Egyesült Államok Munkaügyi Statisztikai Hivatala erőteljes munkaerőpiaci növekedésről számolt be, aminek hatására a munkanélküliségi ráta olyan alacsony szintre csökkent, amilyen már ötven éve nem volt.

Powell beszédét követően a BTC árfolyama nőtt

A piacok pozitívan reagáltak a Fed elnökének bejelentéseire. Powell azt jósolta, hogy 2023-ban esni fog az infláció mértéke, ami jót tenne a pénzügyi világnak. Megjegyezte azonban azt is, hogy az inflációt csökkentő folyamat a vártnál hosszabb időt fog igénybe venni. Powell megállapította, hogy ha a mutatók a vártnál erősebbek maradnak, a Fed tovább fogja emelni a kamatokat.

Hullámzó árfolyamokat tapasztalt a kripto piac is Powell makroökonómiát taglaló interjúját követően a a washingtoni gazdasági vitafórumon. A Bitcoin ára azonban emelkedett, miután Powell kijelentette, hogy csökken az infláció. Ez reményt adhat arra, hogy a kamatemeléseket lassabb ütemben hajtják majd végre az Egyesült Államokban.

A kripto piac kisebb árfolyam ingadozások mellett viszonylag stabilnak mondható.

Bitcoin árfolyam-előrejelzés

A BTC ismét szárnyal, és jelenleg 23.200,00$-on kereskedik. Az érme egy mozgalmas napot tudhat maga mögött, miután árfolyama 23.190,00$-23.430,00$ között mozgott. A kereskedők azokban még nem döntöttek, hogy short vagy long pozíciót nyitnak-e.

bitcoin szarnyal

A Bitcoin áttörte a felső trendvonal által meghatározott 23.250 dolláros biztos támasz szintet. A szünetelés e szint alatt potenciálisan jóval lejjebb szoríthatja az érme árfolyamát, megközelítve a 22.778 dollárt. A fokozódó eladási nyomás kiválthatja a következő eladási hullámot, ami miatt az ár akár 22.400 dollárra is eshet.

A dolog jó oldala, hogy ez a 23.400 dolláros árszint várhatóan azonnali ellenállásként szerepel majd, és e szint fölött az emelkedő árfolyam kitörés felnyomhatja a BTC-t akár 23.850 vagy 24.500 dollárra is.

További hírek:

Melyek most a legújabb kriptók, amikbe érdemes befektetni?

  • A B2C által kiválogatott legjobb kriptó ICO-k 2023-ra
  • Szerezz korai hozzáférést az előértékesítésekhez
  • KYC ellenőrzőtt és auditált csapatok
  • Közelgő listázások a DEX-eken