Litecoin

Írásunk idején a Litecoin (LTC) értéke 5.4%-os visszaesés után jelenleg 86.8 dolláros értéken mozog. A mostani árfolyam minimális mértékben marad el az 50, illetve a 100 napos mozgóátlag 89.5 dolláros értékétől.

A Litecoin rövid- és hosszú távú befektetői pedig egészen biztosan számlálják a felezésig hátralévő napokat, hiszen az eseményre mindössze 70 napon belül sor fog kerülni.

A Litecoinblockhalf.com -on leírtak tanúsága szerint a tokent bányászók minden alkalommal jutalomban részesülnek, amikor egy új blokk létrejön. Ez nagyjából 2.5 percenként következik be.

A Litecoin indulásakor 50 LTC jutalomra számíhattak az első kriptobányászok. Megközelítőleg 840 000 blokk után pedig (amelynek bányászási ideje nagyjából 4 év) a megszerezhető jutalom feleződik. Ez a folyamat pedig egészen addig el fog tartani, amíg a blokkok után járó jutalom értéke eléri a nullát.

Utóbbi miatt azonban fölösleges lenne aggódni, mivel ennek a várható ideje nagyjából 2142-ben lesz.

Jelenleg az LTC bányászással megszerezhető jutalom mértéke 12.5 LTC, azonban ez az összeg 70 napon belül már csak 6.25 LTC lesz.

Bár az LTC-felezés nem megy akkora eseményszámban, mint amit a Bitcoin esetében láthatnak a befektetők, hosszú távon így is meghatározó lehet a hatása az LTC árfolyamára nézve.

A felezés miatt az LTC inflációs rátája csökken, így a token nagyobb mértékben képes megőrizni értékét.

A potenciálisan létrehozható 84 millió LTC érméből írásunk idején 73 millió lett kibányászva. Más szóval a teljes készlet 86.7%-a.

A felezés után ezért az LTC inflációs rátája 3.67%-ról 1.8%-ra fog csökkenni.

LTC előrejelzés – merre tovább Litecoin?

A token technikai adatait elnézve a befektetőknek rövid- és középtávon is lehet okuk a bizakodásra.

Miután májusban az LTC értéke a 200 napos mozgóátlag alá esett, a token értéke hamar vissza is pattant a korábbi árfolyamsávba. Ez alapján pedig jogosan lehet arra következtetni, hogy a befektetők továbbra is kitartanak a projekt mellett.

litecoin-chart-may-24

Szintén bíztató, hogy a Litecoin értéke november óta ugyan abban a folyamatosan növekvő árfolyamsávban mozog.

Ez azonban még mindig nem minden. Az LTC idén februárban és márciusban is tesztelte a 100 dolláros árfolyamszintet -akkor sikertelenül. Azonban könnyen lehet, hogy a felezés után ismét, immáron sikeresen valósággá válik a három számjegyű érték.

A Litecoin értéke korábban képes volt olyan makrogazdasági eseményekkel megbirkózni, mint a növekvő infláció vagy az alapkamat emelése. Ezek azért is fontos tényezők, mert a Bitcoin és más altcoinok erre nem voltak képesek.

Az idő majd eldönteni, hogy a közelgő felezésnek milyen hatása lesz az érme árfolyamára. Azonban jelenlegi ismeretink alapján a Litecoin bíztató technikai háttérrel rendelkezik.

Összességében még az sem elképzelhetetlen, hogy az LTC értéke akár a 2021-ben látott csúcsot is elérheti.

litecoint-chart-usdfutures-may-24

Elérheti a Litecoin értéke az 1000 dollárt 2023-ban?

Az elmúlt hónapok során a kriptoszektorban beköszöntött egy régóta várt bikafutam. Ennek fényében pedig joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon az LTC értéke mire számíthat idén.

Egészen biztosan vannak olyan befektetők, akik abban bíznak, hogy a Litecoin még belátható időn belül csatlakozik az 1000 dollár feletti érmék klubjába. Ilyen érme pedig jelenleg kizárólag a Bitcoin, illetve az Ethereum.

Bár lehetetlennek nehéz lenne nevezni, a több mint tízszeres növekedés ismereteink szerint nem tűnik valószínűnek.

Ugyan 2020 és 2021 májusa között a Litecoin értéke a nyolcszorosára emelkedett (55 dollárról 410 dollárra) a szektor akkora állapota teljes más volt, mint a mostani.

Emlékezzünk csak vissza, hogy ekkor a legtöbb érme értéke egészen szürreális ütemben emelkedett. Egyes tokenek pedig néhány hét alatt az értéküknek akár a milliószorosát is elérték.

Minden bizonnyal kijelenthető, hogy jelenleg erre viszonylag csekély esély mutatkozik.

Az amerikai jegybank a jelek szerint fel fog hagyni az alapkamat ütemének növelésével, amit valószínűleg egy bikafutam fog követni. Azonban ez még egészen biztosan kevés lesz ahhoz, hogy az LTC az 1000 dolláros régióba kerüljön.

Ennek ellenére természetesen az soha nem lehet gond, ha az ember optimista.

További hírek:

Melyek most a legújabb kriptók, amikbe érdemes befektetni?

  • A B2C által kiválogatott legjobb kriptó ICO-k 2023-ra
  • Szerezz korai hozzáférést az előértékesítésekhez
  • KYC ellenőrzőtt és auditált csapatok
  • Közelgő listázások a DEX-eken