FTX

Az FTX-összeomlását követően, a cég szerdai csődeljárási meghallgatása során a kriptotőzsde bejelentette, hogy jelenleg 7.3 milliárd dollárnyi tartalékkal rendelkezik. Ennek az összegnek a jelentős része pedig nem csupán dollárban, hanem különböző kriptokban is a cég rendelkezésére áll.

Mindössze néhány hónap alatt, január óta az FTX-nek sikerült több mint 800 millió dollárt visszaszereznie – hozta nyilvánosságra a cég ügyvédje a meghallgatáson.

Érkezik az FTX 2023 második negyedében

Ezen az eseményen a cég jogi képviselői továbbá bejelentették, hogy a felsővezetés a pozitív pénzügyi kimutatások alapján a cég visszatérést fontolgatja. Ez pedig akár már néhány hónapon belül meg is történhet.

Emlékeztetőül, a 2022-ben összeomlott kriptotőzsdéről a hatóságok nyomozását követően sorra derülek ki a botrányosabbnál-botrányosabb hírek. Egészen az FTX és Alameda összefonódásától, a kínai hatóságok megvesztegetésén keresztül, az ukrán nép átveréséig, a cég számtalanszor tilosban járt. Ezt pedig csak tetézi, hogy Sam Bankman-Fried, az FTX volt vezérigazgatója a legtöbb ellene felhozott vádpontban ártatlannak vallja magát.

Továbbá érdemes kitérni arra, hogy milyen folyamatokat indított el a cég összeomlása. Pillanatokon belül magával tudott rántani olyan projekteket, mint a Celsius vagy a Voyager Digital Ltd. Ez azonban még nem minden, hiszen számos országban pontosan az FTX-nél tapasztalt hűtlen kezelés és szabálytalanságok miatt a korábbinál sokkal szigorúbb szabályozást helyeztek kilátásba a teljes DeFi szektorra vonatkozóan.

Az Amerikai Egyesül Államok, Franciaország és Hongkong hamarosan új szabályozási rendszert vezet be a kriptopénz-kereskedelemre. Ezen túl számos pénzügyi intézet és egyes országok egészen odáig mentek, hogy a legtöbb kriptopénzt egyenesen be kellene tiltani.

Ennek fényében izgalmas kérdés, hogy a visszatérő FTX vajon új néven, egy teljesen új arculattal tér-e vissza, vagy a korábbi FTX-brandet fogja cég használni. A legfontosabb kérdés jelenleg azonban az, hogy a hatóságok, illetve a bíróság milyen döntésre fognak végül jutni az üggyel kapcsolatban.

További hírek:

Melyek most a legújabb kriptók, amikbe érdemes befektetni?

  • A B2C által kiválogatott legjobb kriptó ICO-k 2023-ra
  • Szerezz korai hozzáférést az előértékesítésekhez
  • KYC ellenőrzőtt és auditált csapatok
  • Közelgő listázások a DEX-eken