Losers-of-the-year-2022
Képforrás: Twitter

Kétség sem férhet hozzá, hogy nem volt könnyű éve a kriptoszektornak 2022-ben. A nehézségekből nem kizárólag a kisbefektetőknek, de a legnagyobbaknak is bőven jutott. Egyes becslések szerint a legnagyobb kriptobefektetők összesen nagyjából 116 milliárd dollárt veszítettek el, csak idén. Sajnos a veszteségekből ennek ellenére a lakossági befektetőknek is jócskán kijutott, ami miatt több per is zajlik különböző kriptointézményekkel szemben.

Veszteségek 2022-ben

A legnagyobb kriptobefektetők túlnyomó része március óta vagyonának legalább a felét elvesztette. A milliárdos kritobefektetők listájáról továbbá 10 nevet el is kellett távolítani, mivel összesített vagyonuk az év végére 1 milliárd dollárnál kevesebb volt.

A szektor legnagyobb vesztese egyértelműen a Binance alapítója és vezérigazgatója, a csak CZ-ként emlegetett Changpeng Zhao. Vagyonának egy jelentős része elpárolgott decemberre, egészen pontosan 82 milliárd dollárral lett szegényebb.

Nem annyira meglepő a lista második helyezettje: az FTX kriptotőzsde alapítója, Sam Bankman-Fried (SBF) megközelítőleg 23 milliárd dollárt vesztett – ezzel kapcsolatban biztosat csak az ellene zajló eljárás lezárását követően lehet majd mondani.

Brian Armstrongnak, a Coinbase alapítójának sem tartogatott túl sok jót az év. Míg év elején összvagyona meghaladta a 6 milliárd dollárt, addig az év végére immár „csak” 1.5 milliárd dollárral rendelkezett. A Ripple társalapítója, Chris Larsen sem járt sokkal jobban, hiszen 4.3-ról egészen 2.1 milliárd dollárra zsugorodott képzeletbeli számlája.

A Winklevoss (Gemini) testvérek sem lehetnek büszkék idei teljesítményükre, mivel az év végére közel 75%-os veszteséget tudhatnak maguk mögött. Egészen pontosan 4 milliárd dolláros összvagyonuk egészen 1.1 milliárd dollárig csökkent,

Bár dollárban kifejezve vannak nála nagyobb vesztesei az évnek, mégis érdemes kitérni az FTX társalapítójára, Gary Wangre: márciusban közel 6 milliárd dollárral rendelkezett, ami az év végére egészen pontosan nullára csökkent. Szintén az FTX-hez köthető a Digital Currency Group alapítójának “elszegényedése”, aki az év végére 3.2 milliárd dollárral lett karcsúbb.

A listáról kiesők, vagyis exmilliárdosok közé tartozik az Alchemy kripto-fejlesztőcég két alapítója Joshep Lay és Nickel Viswanathan, az OpenSea két alapítója Davin Finzer és Alex Atallah, a Coinbase csapatától Fred Ehrsam továbbá a Tim Draper kockázati tőkebefektető és a MicroStrategy megalkotója.

Az eddig felsorolt milliárdosokhoz képest, gyakorlatilag valódi nyertesnek számít a Ripple co-net alapítója Jed McCaleb. Veszteséget alig könyvelhet el mivel vagyona 2.5 milliárd dollárról csupán 2.4 milliárd dollárra csökkent. A mezőnyhöz képest kiemelkedő teljesítmény elsődleges oka, hogy az év során folyamatosan eladta kriptovagyonának a jelentős részét.

Miért buktak ekkorát a legnagyobbak?

Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy az idei minden idők egyik legeseménydúsabb éve volt a kriptoszektornak. Év elején a TerraUSD összeomlása, amit nyáron követett a Three Arrows fedezeti alap csődje, majd év végére minden felrúgott az FTX-botrány kirobbanása.

Ahogy az lenni szokott, a csődhullám átterjedt a hitelező cégekre is: az év során csődöt jelentett a Voyager Digital, a BlockFi és a Celsius is.

Nehéz lenne megmondani, hogy melyik volt előbb: a BTC árfolyamának beszakadása, ami magával vitt számtalan céget és befektetők, vagy a csődhullám okozta bizalomvesztés véreztette ki a legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező érmét. Egy azonban biztos, a Bitcoin árfolyama 2021 novemberében még közel 70,000 dollárnál állt, azóta viszont több mint 65%-ot veszített értékéből. A teljes kriptoszektor összértéke 2 billió dollárral csökkent.

A folyamat következtében a kriptoszektor legnagyobb befektetői erősen megszorultak. Az amúgy is likviditási gondokkal küzdő szektort érzékenyen érintette az FTX-botrány, amit érhető módon, végül egy hatalmas bizalmi válság követett. A jelenlegi helyzetben egyelőre kevés bíztató jelet lehet találni, ezért a szakértők túlnyomó része is úgy gondolja, hogy 2023-ban folytatódni fog a szektorban tapasztalható negatív trend.

További kripto hírek:

Melyek most a legújabb kriptók, amikbe érdemes befektetni?

  • A B2C által kiválogatott legjobb kriptó ICO-k 2023-ra
  • Szerezz korai hozzáférést az előértékesítésekhez
  • KYC ellenőrzőtt és auditált csapatok
  • Közelgő listázások a DEX-eken