Az olaj ara emelkedik

Több mint 1 százalékkal emelkedett az olaj ára, miközben Oroszország decemberben 50 ezer hordónál többel csökkentette az olajexportját. Eközben a Goldman pedig csökkentette a 2024-es árelőrejelzését az erős amerikai kínálat miatt.

Az olajárak több mint 1százalékkal emelkedtek hétfőn az ázsiai kereskedésben, amit az orosz export csökkenése támogatott -számolt be róla a Reuters. Az ár növekedéséhez továbbá az is hozzájárult, hogy a houthik sorozatosan megtámadják a Vörös-tengeren közlekedő hajókat, ami az olajellátás zavarával kapcsolatos aggodalmakra ad okot.

A Brent nyersolaj határidős jegyzése legutóbb 63 centtel, azaz 0,8 százalékkal emelkedett hordónként 77,18 dollárig. Az amerikai West Texas Intermediate nyersolaj pedig hordónként 72,04 dolláron kereskedett, összesen 61 centtel, azaz 0,9 százalékkal emelkedett.

“A ma reggeli erősebb nyitásban szerepet játszott az oroszországi rossz időjárás, valamint a Jemenhez közeli hajók elleni houthi támadás”

– mondta Tony Sycamore, az IG International elemzője.

Oroszország vasárnap közölte, hogy decemberben az ígértnél korábban, potenciálisan napi 50 ezer hordóval vagy annál is többel viszi lejjebb az olajexport csökkentését. A világ legnagyobb exportőrei ugyanis megpróbálják támogatni a globális olajárakat.

Erre azután került sor, hogy Moszkva pénteken egy várható vihar és egy tervezett karbantartás miatt felfüggesztette az egyik legfőbb export termékének, az uráli nyersolajnak a rakodását a kikötőkből. Ez a típusú olajtermék az orosz exportnak nagyjából a kétharmadát teszi ki.

wti oil dec 18 etoro

Pepperstone bróker

Értékelésünk

pepperstone-logo
  • Szabályozott bróker
  • cTrader, MetaTrader 4 és 5 integráció
  • Devizák, indexek, árucikkek, és részvények is kereskedhetők
pepperstone-logo
Tőkéd veszélyben van. A lakossági befektetők 74,6%-a veszteséget könyvel el CFD-kereskedés során ezzel a szolgáltatóval.

Veszélyes lett a Szuezi-csatorna az olajszállítóknak

Eközben a hajózási cégek, köztük a világ legnagyobb konténerszállító hajótársaságai, az MSC és az A.P. Moller-Maersk a hétvégén azt közölték, hogy elkerülik a Szuezi-csatornát. A jemeni Houthi fegyveresek ugyanis egyre több támadást indítanak a kereskedelmi hajók ellen a Vörös-tengeren.

A Bab al-Mandab a világ egyik legfontosabb tengeri áruszállítási útvonala. Különösen az Öbölből a Szuezi-csatornán vagy a közeli SUMED csővezetéken keresztül a Földközi-tenger felé tartó nyersolaj és üzemanyag, valamint az Ázsiába, kelet felé tartó áruk, köztük az orosz olaj is ezen keresztül halad a célja felé.

Mind a Brent, mind a WTI a múlt héten kis nyereséggel vetett véget az öt év óta leghosszabb heti csökkenéssorozatnak. Ennek oka például, hogy az amerikai jegybank múlt heti ülése felcsillantotta a reményt, hogy a kamatemeléseknek vége, és kamatcsökkentés várható.

“Úgy gondolom, hogy ugyanilyen fontos a múlt heti Fed-ülés is, amely megszünteti a jövőbeni kockázatát a hirtelen áresésnek, amely az amerikai gazdaság és persze a nyersolaj iránti kereslet szempontjából meghatározó. Arról nem is beszélve, hogy a nyersolaj technikai mutatója támogatja az emelkedést a 76/78 dolláros területre”

– tette hozzá az IG szakértője, Tony Sycamore a WTI árára utalva.

A nyersolaj árát a dollár gyengülése is támogatta, tette hozzá Tina Teng, a CMC Markets elemzője a jegyzetében. Mivel szerinte a gyengébb dollár olcsóbbá teszi a dollárban denominált olajat a külföldi vevők számára.

A Goldman csökkenti a Brent 2024-es, előrejelzett árát az erős amerikai kínálat miatt

A Goldman Sachs 10 dollárral, hordónként 70 és 90 dollár közé csökkentette a Brent nyersolaj 2024-es árára vonatkozó előrejelzését – számot be a hírről a Reuters. Ennek oka, hogy az Egyesült Államok erőteljes kitermelési tempója mérsékli az olajárak emelkedését.

“Továbbra is a tartományban mozgó árakra és csak mérsékelt áringadozásra számítunk 2024-ben. A szigorodó sokkhatások kezelésére szolgáló, megnövekedett tartalék-kapacitásnak korlátoznia kell az árfelhajtó hatásokat”

– írták a Goldman Sachs elemzői egy vasárnapi jegyzetben.

A befektetési bank most arra számít, hogy a Brent 2024 júniusában 85 dolláros hordónkénti csúcsra emelkedik, és 2024/2025-ben átlagosan 81/80 dolláron áll majd. Szemben a korábbi 92 dolláros árfolyam szinttel.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) kívüli forrásokból – például az Egyesült Államokból – származó folyamatos kínálat azt mutatja, hogy az erősebb amerikai termelés dominanciája valószínűleg 2024-ben is fennmarad – tette hozzá a Goldman Sachs.

brent olaj dec18

Az elemzők közölték, hogy várakozásuk szerint az amerikai Lower 48 nyersolajtermelés a jövő év negyedik negyedévében eléri a napi 11,4 millió hordót, és a korábbi 0,5 millió hordóról 0,9 millió hordóra emelték az amerikai teljes kínálat 2024-es, növekedési előrejelzését.

Ugyanakkor az OPEC-nek a kínálat visszafogásáról szóló döntése, a kínai fellendülés, az amerikai készletfeltöltés és a mérsékelt recessziós kockázat korlátozhatja az olaj árának lefelé irányuló mozgását – jegyezte meg a Goldman Sachs.

“Szaúd-Arábia 2024-ben valószínűleg nem fogja “lehúzni” a piacot” – mondták a Goldman elemzői. Hozzátéve, hogy “a 2023 áprilisában bejelentett OPEC+ csökkentések (napi 1,7 millió hordó) teljes körű meghosszabbítására számítunk 2025-ig. Valamint arra, hogy a további napi 2,2 millió hordós csomagot 2024 második negyedévéig meghosszabbítják.”

“Az OPEC-sávos kereskedésünket egy rövid, 70 dolláros eladási, és egy hosszú, 80/90 dolláros vételi opcióra módosítjuk (Brent június 24.) És továbbra is a 2024-es nyári benzin árrést ajánljuk” – tették hozzá a Goldman Sachs elemzői.

További hírek:

Melyek most a legújabb kriptók, amikbe érdemes befektetni?

  • A B2C által kiválogatott legjobb kriptó ICO-k 2023-ra
  • Szerezz korai hozzáférést az előértékesítésekhez
  • KYC ellenőrzőtt és auditált csapatok
  • Közelgő listázások a DEX-eken