A mesterséges intelligencia iparágát vette célba Elon Musk az X.AI megalkotásával, miután sikertelenül szállt be az OpenAI-ba, a népszerű AI chatbot, a ChatGPT mögött álló cégbe.

Az új, X.AI nevű cég az AI-technológiák fejlesztésével foglalkozik, és a The Verge által megszerzett állami bejelentés szerint Nevadában jegyezték be. Az X.AI igazgatója jelenleg Musk, a cég titkára pedig Jared Birchall, Musk családi irodájának igazgatója lett. A bejelentésből az is kiderül, hogy az X.AI 100 millió részvény értékesítését engedélyezte a magántulajdonban lévő vállalatnak.

A Tesla és a SpaceX befektetői támogatták az új projektet

Bár egyelőre nincsenek nyilvános információk arról, hogy az X.AI mit csinál majd, már egy ideje keringenek pletykák arról, hogy a milliárdos egy olyan AI-céget akar létrehozni, amely a Microsoft által támogatott OpenAI-val versenyezne.

Nemrégiben a Business Insider egy riportjából kiderült, hogy Musk több ezer grafikus feldolgozóegységet (GPU) vásárolt egy készülő generatív AI termék működtetéséhez. A technológiai mágnás ráadásul a hírek szerint a Tesla és a SpaceX befektetőitől kért finanszírozást a cég beindításához.

Érdemes megjegyezni, hogy az X.AI márkaneve megegyezik az X Corp. márkanevével, amelyet Musk a Twitterhez rendelt, valamint a “mindent alkalmazással” célzó víziójával. A cég neve része Musk folyamatos asszociációjának az X betűvel, ahogyan azt korábbi online banki startupja, az X.com is mutatja. Ebből később aztán PayPal lett, de egyik gyermekének neve is ebbe a sorba illik, akit X-ként emleget.

A cég nevadai bejegyzése arra utal, hogy Musk talán rugalmasabb jogi védelmet keres mesterséges intelligenciával foglalkozó cégének. Jogi szakértők szerint a nevadai törvények nagyobb mérlegelési jogkört és védelmet biztosítanak a cégvezetésnek és a tisztségviselőknek, mint Delaware államban. Ebben az államban sokk amerikai székhelyű vállalat működik.

Musk AI-kutatókat keres az X.AI fejlesztéséhez

Az elmúlt hónapokban Musk kutatókat toborzott, hogy segítsen létrehozni az OpenAI, az általa nyolc évvel ezelőtt társalapított AI-kutató cég riválisát. A milliárdos eddig Igor Babuschkint, az Alphabet Inc. tulajdonában lévő DeepMind AI-laboratórium tudósát csábította el a projektjéhez. Az OpenAI más AI-kutatóinak toborzására tett kísérletei azonban korlátozott sikerrel jártak.

Az OpenAI a ChatGPT chatbotjának tavaly novemberi nagyszabású debütálása után került a címlapokra, ami lázas befektetői érdeklődést váltott ki az AI-ágazat iránt. A vállalat később ismét megmozgatta a piacot, miután megjelentette a GPT-4-et. Ez egy emberi olvasást és írást utánzó AI-modell, amely képes volt a legtöbb embert felülmúlni az olyan szabványosított vizsgákon, mint például a jogi felvételi teszt (LSAT).

Musk 2018 elején hagyta el az OpenAI-t, miután elvesztette a hatalmi harcot a jelenlegi vezérigazgatóval, Sam Altmannal szemben. A rivalizálást nagyrészt a vállalat for-profit modellre való átállása indította el.

Musk is aláírta az újabb AI-fejlesztés szüneteltetésére felszólító levelet

Musk a közelmúltban több más technológiai guruval közösen nyílt levelet írt alá, amelyben a GPT-4-nél erősebb rendszerek fejlesztésének hat hónapos szüneteltetésére szólítottak fel, a társadalomra jelentett esetleges kockázatokra hivatkozva.

A milliárdos nincs egyedül az AI-eszközök potenciális veszélyeivel kapcsolatos aggodalmaival. Sőt, egyes országok már kemény intézkedéseket hoztak a mesterséges intelligencia eszközeinek betiltására.

Olaszország például az első nyugati ország, amely betiltotta a ChatGPT-t. Az ország adatvédelmi hatósága is vizsgálatot indított az AI chatbot ellen, mivel az feltehetően megsértette az adatgyűjtési szabályokat. Nem ellenőrizte ugyanis azt, hogy a felhasználók elmúltak-e már 13 évesek.

Ulrich Kelber, a német adatvédelmi biztos azt is elmondta, hogy a személyes adatok biztonságával kapcsolatos aggodalmak miatt Németország is követheti Olaszország példáját, és hamarosan betilthatja a ChatGPT-t az ország területén.

Nemrégiben a kínai fizetési és elszámolási iparági szövetség éppen az OpenAI ChatGPT és más AI-eszközökbe való bizalmas dokumentumok feltöltésétől óvott. Olyan kockázatokat említve az okok között, mint például a “határokon átnyúló adatszivárgás”.

További hírek:

Melyek most a legújabb kriptók, amikbe érdemes befektetni?

  • A B2C által kiválogatott legjobb kriptó ICO-k 2023-ra
  • Szerezz korai hozzáférést az előértékesítésekhez
  • KYC ellenőrzőtt és auditált csapatok
  • Közelgő listázások a DEX-eken