Új trend rajzolódik ki éppen a török kriptopiaconok. Ugyanis az éppen összeomló török líra miatt a kereskedők egy része a népszerű stablecoin, a Tether ($USDT) felé fordul.

Május elejétől kezdve a dollár értékéhez kötött USDT-re a kereslet Törökországból megállás nélkül növekszik, és a folyamaton csak gyorsított Recep Tayyip Erdogan választási győzelme. Ez a folyamat pedig kifejezetten annak fényében lenyűgöző, hogy egyre több ország vezet be különböző korlátozásokat a blokklánc-technológiával szemben.

Mindössze egyetlen hét alatt a török fizetőeszköz értéke 11%-kal csökkent a dollárhoz képest. 2018-óta a török líra értékének a 80%-át vesztette le, köszönhetően az állam által utasításba adott unortodox gazdasági politikának. Az infláció mértéke tavaly év meghaladta a 80%-ot, és azóta sem nem mérséklődött számottevően.

Ebben a gazdasági környezetbe pedig a kriptopénzek -és azon belül is a stablecoinok – kifejezetten alacsony kockázattal kecsegtető eszköznek számítanak. A Kaiko által készített blokklánc-adatok pedig magukért beszélnek: míg év elején a lírával végrehajtott tranzakciók a teljes kriptoszektornak csak 4%-át tették ki, addig ez az arány június elején már 18% volt.

lira-usd-202306

A líra értéke 2018 óta. forrás: Tradingview

Sokan bíznak az dollárban

Az isztambuli egyetem előadója, és korábbi bankár, Ebru Güven szerint a dollár illetve arany vásárlása a hatályos szabályozás miatt kifejezetten nehéz.

“A stablecoin befektetések azonban lehetővé teszik az emberek számára, hogy megőrizzék a pénzük értékét, ami jó megoldás ilyen magas inflációs környezetben. A most látható trend mögött kizárólag ez a jelenség áll.” – mondta Güven.

Szintén ezt látszik igazolni a legnagyobb török kriptotőzsde, a BTCTurk statisztikája is. Korábban a befektetőknek mindössze 1%-a rendelkezett Tetherrel, most azonban több mint 20% birtokol USDT-tl.

Batuhan Basoglu a 28 éves grafikus, aki maga is aktívan kereskedik kriptoval, minden létező bevételét és megtakarítását USDT-be tette.

“A választások előtt úgy éreztem, hogy a török lírámat át kell váltani amerikai dollárra. A líra várható árfolyamát ugyanis ekkor számos kétely övezte. Számomra a legjobb és legolcsóbb megoldás a kockázatok ellensúlyázásra a Tether jelentette.” – mondta Basoglu.

A líra beszakadása közben pedig Basoglu sok más törökországi Tether tulajdonossal egyetemben, nem váltotta vissza a rendelkezésére álló érméket, hanem további USDT-t vásárolt.

A Kaiko egyik elemzője úgy nyilatkozott, hogy a kriptoszektorban található nehézségek ellenére is hatalmas a kereslet a stablecoinokra a török piacon. Jelenleg az USDT kereskedési volumene vetekszik a 2020-ban látott csúccsal.

További hírek:

Melyek most a legújabb kriptók, amikbe érdemes befektetni?

  • A B2C által kiválogatott legjobb kriptó ICO-k 2023-ra
  • Szerezz korai hozzáférést az előértékesítésekhez
  • KYC ellenőrzőtt és auditált csapatok
  • Közelgő listázások a DEX-eken