ethereum-prediction-jack-dorsey

A kiszámíthatóság egy luxuscikk, amit a kriptoszektor soha nem engedhetett meg magának. Erre a legújabb bizonyíték Jack Dorsey, a Twitter alapítójának véleménye a második legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező kriptoról.

A legnagyobb kriptoprojektek az elmúlt hetek során kifejezetten rosszul teljesítettek azt követően, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) határozott lépéseket foganatosított a szektorral szemben.

Ennek keretén belül a hatóság a Binance illetve a Coinbase kriptotőzsdékkel szemben kezdeményezett eljárást. A SEC álláspontja szerint a legnagyobb kriptokat tőzsdei termékként kellene kezelni.

A szóban forgó érmék többek között a Solana (SOL), a Cardano (ADA), a Binance Coin (BNB) és a Polygon (MATIC).

Ennek értelmében pedig az ezekkel kereskedő kriptotőzsdékre a tőzsdei szabályozások kellene, hogy vonatkozzanak – érvel a SEC.

A vita kapcsán a hatóság ugyan még nem említette, ennek ellenére sokan attól tartanak, hogy az ETH sem lesz kivétel a szabályozás alól.

Ebből a vitából vette most ki részét Jack Dorsey. A Twitter-alapító Twitteren osztotta meg, hogy véleménye szerint az Ethereumot értékpapírként kellene kezelni.

Érhető módon a tweet heves vitákat váltott ki, amik végső soron az Ethereum árfolyamának beszakadásához vezettek.

Komoly bajban az Ethereum

Bár egyelőre döntés nem született a kérdésben, a bizonytalanság az esetek túlnyomó részében a medvéknek kedvez. A jelenséget pedig tökéletesen nyomon lehet követni a kriptoszektorban is.

A problémát csak tetézik a legfrissebb munkanélküliségi adatok.

Míg a szakértők 235 000 újonnan regisztrált munkanélkülire számítottak, addig a valós adatok ennél több mint 10%-kal magasabbak voltak. A június 9-én nyilvánosságra hozott számok tanúsága szerint ugyanis májusban 261 000 ember regisztrálta állása elvesztését.

Bár a napokban érkeztek pozitív hírek az amerikai gazdaságról, a magas munkanélküliség növeli a piac szorongását. Ez a befektetői hangulat pedig kedvezőtlenül hat az Ethereum árfolyamára is.

Ethereum előrejelzés – vihar a láthathátor

Írásunk idején az Ethereum értéke 1741 dolláron áll, 6 milliárd dolláros napi kereskedési volumennel. A legnépszerűbb altcoin március óta képes volt az 1700-1800 dolláros árfolyamsávot tartani, azonban a mostani piaci helyzetben lehet, hogy ez megváltozik.

Ethereum előrejelzés mozgóátlag

TradingView ETH USDT

Dorsey tweetje után az ETH értéke beesett az MA20 (20-day moving average: 20 napos mozgóátlag) értéke alá, ami a bikák számára kifejezetten negatív előjel.

Ennek ellenére viszont a legtöbb, a SEC által érintette érmével szemben az Ethereum RSI (Relatív Strength Index: relatív erősségi index) értéke viszonylag stabil tudott maradni. Jelenleg a 49-50 közötti értéken mozog az RSI, ami bár bizonytalanságot jelez, eladási hullámot nem.

Ezzel szemben az MACD (Moving Average Convergence Divergence: konvergencia-divergencia mozgátlag) már nem ennyire bíztató. Bár a június 10-én látott -20-as értékről valamelyest visszamozdult, továbbra is a 0 alatt mozog az MACD érték.

Ethereum előrejelzés MACD

TradingView ETH USDT

Mivel sokak szerint csak idő kérdése, hogy a SEC nevesítse az Ethereumot, ezért ilyen technikai háttérrel túl sok jóra nem lehet számítani.

Amennyiben az események mégsem ütnek ki balul, abban az esetben az ETH értéke rövid távon egészen az 1900 dolláros szintig erősödhet, egészen az MA20 érték fölé.

Ellenkező esetben azonban akár az 1700 dollár alatti régió sem kizárható. Ebben az esetben feltehetőleg valahol 1650 dollár magasságában állhat meg a zuhanás.

Vagyis az Ethereum befektetői jobban teszik, ha körültekintően járnak el vásárlás előtt.

Nézd meg a Business 2 Community szerkesztőségi irányelveit.

Az egyik legjobb tőzsdei platform

Értékelésünk

etoro mini logo
  • A SEC és a FINRA által szabályozott
  • Több mint 70 kriptovaluta, részvény, árucikkek és indexek
  • 0% jutalék
  • Elérhető számítógépről és mobilról is
  • Alkalmazás iOS és Androidos készülékekre
etoro mini logo
A lakossági befektetők 77%-a veszít pénzt, amikor CFD-kel kereskedik ezzel a szolgáltatóval. Meg kell fontolnod, hogy megengedheted-e magadnak a pénzvesztés magas kockázatát.