Mastercard logo

A Mastercard nemrégiben bejelentette, hogy olyan platformot terveznek, amely rendkívül egyszerűvé teszi a bankok számára, hogy kriptovaluta kereskedést kínáljanak ügyfeleiknek.

A Mastercard kripto kereskedelmi szolgáltatásokat kínál

A bejelentés szerint a banki ügyfeleknek lehetőségük lesz kriptovalutákkal kereskedni.

Ez azért jelentős, mert a Mastercard a világ egyik legnagyobb pénzügyi vállalata, amely egy erős bázisú, óriási ügyfélkörrel rendelkezik és rendkívül jó hírneve van az ágazaton belül.

Ez ellentétben áll a kripto szférát uraló, nem kellőképpen megalapozott társaságokkal.

Csakúgy, mint a PayPal, amely közvetítőként működik azon felhasználók számára, akik a Paxoson keresztül akarnak kriptot vásárolni, a Mastercard majd a banki partnereik számára tölti be ezt a közvetítő szerepet.

Hogyan működik majd ez?

A PayPalhoz hasonlóan, azok, akik kriptopénzekkel akarnak kereskedni a Mastercarddal, természetesen nem vehetik át saját vagyonuk felügyeletét.

Ez fejfájást okoz azok számára, akik szeretnék teljes mértékben kiaknázni a kriptovaluták által kínált lehetőségeket és ki akarják élvezni az összes azzal járó előnyt. Ugyanakkor sok felhasználó számára ami talán még ennél is fontosabb lesz, az az, hogy a Mastercard megbízható és hogy egy viszonylag zökkenőmentes kereskedést tesz majd lehetővé.

Azonban, amint azt a @100trillionUSD alábbi tweetje is mutatja, az idő múlásával a Bitcoinosok körében sem nagyon fontos az önálló felügyelet.

A Mastercard hosszú múltra tekint vissza, csakúgy, mint banki partnereik, melyeket sokkal jobban szabályoznak a hagyományos pénzügyi térben, mint az olyan újabb cégeket, mint a Coinbase vagy a Binance.

A Grayscale vezérigazgatója, Barry Silbert sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Mastercard lépésével a bankok és a vállalatok világszerte viszonylag zökkenőmentesen lesznek képesek sikeresen kereskedni Bitcoinnal, viszont még mindig nincs azonnali Bitcoin ETF.

Érvelése teljesen megalapozott és összhangban van a SEC ellen felmerült kifogásokkal, hogy az aktívan próbálja manipulálni a kripto piacot azáltal, hogy nemcsak kiválasztja, hogy mely projektek lehetnek sikeresek, de azt is meg akarja szabni, hogy azok hogyan érhetik el a sikereiket.

A Paxosnak kevesebb a likviditása

Azok számára azonban, akik nagy mennyiségben szeretnének kereskedni, mindennek nem lesz túl nagy jelentősége.

A legfontosabb dolog ebben a bejelentésben inkább az, hogy ezzel úgymond jóváhagyják és felismerik a kripto teret. Illetve ez annak is a jele, hogy a bankok és az intézmények egyértelműen a kriptopénzek mellett állnak és hisznek bennük hosszú távon. Vagy legalábbis hisznek abban, hogy profitra tehetnek szert általa, lehetővé téve ügyfeleik számára, hogy kereskedjenek a kriptovalutákkal.

Azoknak, akik a legalacsonyabb likviditással és díjakkal rendelkező kriptovalutákkal kívánnak kereskedni, ajánlatosabb, ha a Binance-on és a Coinbase-en teszik azt. Hiszen ezek rendelkeznek a legnagyobb likviditással és a legátfogóbb ajánlási könyvekkel, illetve platformjukon lényegesen több kriptovalutával, mint a Paxos.

Melyek most a legújabb kriptók, amikbe érdemes befektetni?

  • A B2C által kiválogatott legjobb kriptó ICO-k 2023-ra
  • Szerezz korai hozzáférést az előértékesítésekhez
  • KYC ellenőrzőtt és auditált csapatok
  • Közelgő listázások a DEX-eken