Tábori Gábor

Kripto szakértő
200+ Cikkek

Gábor régóta tagja a Business 2 Community szerkesztői csapatának, aki elsősorban szabadúszó íróként publikál cikkeket számos, különböző portálon.

Széleskörű tanulmányai magukba foglalják a művészettörténetet, anglisztikát, emberi erőforrást, magyar/holland szakokat, szociális munkát és a pályázatírást egyaránt. Hála eddig megszerzett tudásának és tapasztalatának, számos területen képes részletesen elmélyülni. Gábor rendelkezik azzal a tudással ami ahhoz, kell, hogy a legjobb írásokat tudja biztosítani a Business2Community csapata számára.

Igyekszik mindig bővíteni tudását, ezért felnőtt éveinek jelentős hányadában, hallgatója volt valamelyik felsőoktatási intézménynek és ezen a szokásán nem tervez változtatni.

Érdeklődési köre nem kizárólag a gazdasági témájú írásokra terjed ki. Előszeretettel foglalkozik és követi a legtöbb sportot, új technológiát, és a világ fontosabb eseményeit.

Tapasztalati továbbá a programozásra és a grafikai munkákra is kiterjednek, így részletekbe menőnek képes megérteni komplex rendszereket, továbbá több weboldalt is elkészített már, továbbá évek óta saját, indie játékán dolgozik, ami reményei szerint egyszer majd látni fogja a napvilágot.

Az angol nyelv ismerete mellett jól beszél németül, hollandul és alapszinten a héber nyelvet is ismeri illetve jelenleg pedig a finn nyelvet sajátítja el.

A részvény- és kriptopiaccal eleinte 2017-ben kezdett el hobbiszinten foglalkozni. Ezt követően egyre jobban elmélyült a szektor rejtelmeiben, majd idővel maga is írni kezdett róla. Azóta már számos publikációja jelent meg különböző oldalakon, amik nem kizárólag a kriptoszektorral, hanem a részvénypiaccal, sporttal és szórakozással is foglakkoztak.

Gábornak ezen kívül megjelent saját, angol nyelven kiadott könyve, melyben kezdő befektetőknek kíván támogatást nyújtani. A könyv egyaránt elérhető az Amazon, illetve az Apple felületén keresztül. Ezen kívül korábban több folyóiratban is publikált.

Jelenleg tanulmányai mellett elsősorban a gazdasági, részvény- és kriptoszektort érintő kérdésekre fókuszál, továbbá rendszeresen követi a legfontosabb sporteseményeket.

Szabadidejében előszeretettel túrázik, utazik és amikor csak teheti, edz.

További cikkek innen Tábori Gábor

Fontos szinthez közelít az olaj ára

Az olaj ára hamarosan akár az április közepén látott csúcsot is elérheti azt követően, hogy az orosz-ukrán konfliktus…

Tábori Gábor
augusztus 9, 2023
Hírek

Aggasztó jelek: a sztárelemző szerint nehéz idők jönnek

Úgy tűnik nehéz időszak elé nézhet az amerikai gazdaság. Legalábbis a népszerű elemző, a Fundstrat ügyvezető partnere és…

Tábori Gábor
augusztus 3, 2023
Hírek

Csak 18 éven felülieknek: Brutálisan kivégezték a kriptomilliomost

Fernando Perez Algaba, a korábban eltűntnek nyilvánított kriptomilliomos holttestét találták meg az argentin hatóságok az előző hét során,…

Tábori Gábor
július 28, 2023
Hírek

Az ufó meghallgatás alatt berobbantak az UFÓ shitcoinok is

Július 26-án nagy port kavart az amerikai ufó meghallgatás, aminek keretében három magas rangú veterán katona tett vallomást…

Tábori Gábor
július 27, 2023
Hírek

A Google felülmúlta a várakozásokat – Újabb növekedés előtt áll a cég

Az Alphabet (GOOGL) kedden publikált második negyedéves jelentése messze felülmúlta az elemzők várakozásait. A jelentés nyilvánnoságra hozatalát követő…

Tábori Gábor
július 26, 2023
Részvény hírek

BTC20 árfolyam-előrejelzés 2023 – 2030: Zöld BTC 1 dollárért!

Egy vadonatúj előértékesítés, a BTC20 megjelenése pillanatok alatt meghódította a teljes kriptoszektort. A Bitcoin alternatívával ugyanis lehetőséged van…

Tábori Gábor
július 26, 2023

Elérhető a ChatGPT atyjának kriptoja, a Worldcoin

Nem kevesebb mint három év folyamatos munkája és több millió dollár kellet hozzá, de a mai naptól elérhető…

Tábori Gábor
július 24, 2023
Hírek

Az Apple mesterséges intelligenciát fejleszt, kilőttek a részvények

A Bloomberg jelentése alapján úgy tűnik, hogy az Apple-nél belefognak egy saját mesterséges intelligenciát (MI) használó chatbot fejlesztésébe.…

Tábori Gábor
július 22, 2023
Részvény hírek

Döbbenet: Az FTX 1 milliárd dollárra perli volt főnökét

Az FTX jelenlegi vezetése pert indított a cég több korábbi vezetője, illetve az Alameda Research leányvállalat egyes tagjai…

Tábori Gábor
július 21, 2023
Hírek

A Terra Luna és a Terraform labs összeomlásáért is az FTX felelős?

A Terraform Labs kérelmet nyújtott be a bírósághoz annak érdekében, hogy betekintést nyerhessen az FTX ügy bizonyos részleteibe.…

Tábori Gábor
július 21, 2023
Hírek

Tesla: Gyülekeznek a viharfelhők

A Tesla részvények értéke szakadni kezdett, miután a gyártó további bevételcsökkenésre figyelmeztette a befektetőket. Elon Musk úgy nyilatkozott,…

Tábori Gábor
július 20, 2023
Részvény hírek
Szerzők Több