Bio

Gábor régóta tagja a Business 2 Community szerkesztői csapatának, aki elsősorban szabadúszó íróként publikál cikkeket számos, különböző portálon.

Széleskörű tanulmányai magukba foglalják a művészettörténetet, anglisztikát, emberi erőforrást, magyar/holland szakokat, szociális munkát és a pályázatírást egyaránt. Hála eddig megszerzett tudásának és tapasztalatának, számos területen képes részletesen elmélyülni. Gábor rendelkezik azzal a tudással ami ahhoz, kell, hogy a legjobb írásokat tudja biztosítani a Business2Community csapata számára.

Igyekszik mindig bővíteni tudását, ezért felnőtt éveinek jelentős hányadában, hallgatója volt valamelyik felsőoktatási intézménynek és ezen a szokásán nem tervez változtatni.

Érdeklődési köre nem kizárólag a gazdasági témájú írásokra terjed ki. Előszeretettel foglalkozik és követi a legtöbb sportot, új technológiát, és a világ fontosabb eseményeit.

Tapasztalati továbbá a programozásra és a grafikai munkákra is kiterjednek, így részletekbe menőnek képes megérteni komplex rendszereket, továbbá több weboldalt is elkészített már, továbbá évek óta saját, indie játékán dolgozik, ami reményei szerint egyszer majd látni fogja a napvilágot.

Az angol nyelv ismerete mellett jól beszél németül, hollandul és alapszinten a héber nyelvet is ismeri illetve jelenleg pedig a finn nyelvet sajátítja el.

A részvény- és kriptopiaccal eleinte 2017-ben kezdett el hobbiszinten foglalkozni. Ezt követően egyre jobban elmélyült a szektor rejtelmeiben, majd idővel maga is írni kezdett róla. Azóta már számos publikációja jelent meg különböző oldalakon, amik nem kizárólag a kriptoszektorral, hanem a részvénypiaccal, sporttal és szórakozással is foglakkoztak.

Jelenleg tanulmányai mellett elsősorban a gazdasági, részvény- és kriptoszektort érintő kérdésekre fókuszál, továbbá rendszeresen követi a legfontosabb sporteseményeket.

Szabadidejében előszeretettel túrázik, utazik és amikor csak teheti, edz.