Ortutay Gergely

Technológiai szakértő
30 Cikkek

Gergely több mint 25 éve dolgozik a média különböző területein. Felsőfokú tanulmányait a József Attila (Szegedi) Tudományegyetem - Budapest Média Intézet, Bölcsészet- és Társadalomtudományi karának kommunikáció és médiatudomány szakán, PR szakirányon végezte, egyetemi diplomával 2000-ben.

Ezt követően a Népszabadság online szerkesztője és újságírója volt két részletben, 13 évig. Főbb tevékenységi köre az akkoriban magyar piacvezető napilap honlapjának tartalmi és felületszerkesztése volt, de dolgozott a külpolitikai és a sport rovatnál is.

Mindeközben egy rövid ideig Magyarország elsőszámú életmód és önfejlesztő könyvkiadójának, az Édesvíz Kft. honlapjának szerkesztőjeként tevékenykedett.

A vendéglátásban eltöltött pár évnyi kitérőt követően egy, a mesterséges intelligenciára alapozott japán fordítói szoftver utószerkesztőjeként dolgozott a LEG Zrt. megbízásából.

Köszönhetően a több mint 10 évnyi külföldön tartózkodásnak, anyanyelvi szinten beszéli az olasz és spanyol nyelvet, az angolt iskolai tanulmányai során sajátította el.

Érdeklődési körét elsősorban a világ- és gazdaságpolitika, a földrajz, a történelem és a sport teszi ki.

További cikkek innen Ortutay Gergely

Bajnokok Ligája: nagy bajba kerülhet a Manchester United

Ma este a Bajnokok Ligája szerdai mérkőzéseivel folytatódnak az 5. forduló küzdelmei. A legkiélezettebb helyzet a B csoportban…

Ortutay Gergely
november 29, 2023
Szerencsejáték Hírek

Richard Branson vagyona, cégei, élete – Ezt kell tudni a Virgin főnökéről

Sir Richard Branson korunk egyik leghíresebb üzletembere. Egy több szakágat átfogó kockázati tőke konglomerátum, a Virgin Group feje.…

Ortutay Gergely
november 28, 2023

Bajnokok Ligája: élet-halál küzdelmek három csoportban is

Kedd este az 5. forduló mérkőzéseivel folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei. A mai négy csoportból még háromban öldöklő…

Ortutay Gergely
november 28, 2023
Szerencsejáték Hírek

A szakértő szerint az S&P 500 történelmi csúcsot dönthet 2024 végére

A Bank of America előrejelzése szerint az S&P 500 tőzsdeindex teljes gázzal a növekedés irányába halad. Az USA…

Ortutay Gergely
november 23, 2023
Részvény hírek

Csalás és részvénymanipuláció miatt öt év börtön várhat a Samsung fejesére

A dél-koreai ügyészek pénteken ötéves börtönbüntetést kértek Li Dzsejongra. A Samsung Electronics 55 éves elnöke elleni eljárás három…

Ortutay Gergely
november 18, 2023
Részvény hírek

Négyhavi mélyponton az olajárak

Alig változtak az olajárak november 17-én pénteken, de a globális kereslettel kapcsolatos aggodalmak miatt csütörtökön mintegy 5%-kal a…

Ortutay Gergely
november 17, 2023
Hírek

Immediate Vortex vélemények 2023 – Átverés vagy legális?

A megbízható és valós információk elengedhetetlenek ha sikeresek akarunk lenni a kripto piacok világában. Az Immediate Vortex vélemények…

Ortutay Gergely
november 16, 2023

A ChatGPT főnöke lealázta Elon Musk új chatbotját

Jól beszólogatnak egymásnak a régi barátok. Sam Altman, OpenAI vezérigazgatója most az X-n alázta Elon Musk új, Ai-alapú,…

Ortutay Gergely
november 10, 2023
Hírek

Immediate Lidex Ai vélemények 2023 – Átverés vagy legális?

-ban vitathatatlanul az egyik legizgalmasabb pénzkeresési lehetőség a kripto valutákkal való kereskedés. Az Immediate Lidex Ai vélemények szerint…

Ortutay Gergely
november 10, 2023

90%, hogy januárban jöhetnek a Bitcoin ETF-ek – A Bitcoin áttörte a 37000 dolláros szintet

James Seyffart szerint 90%-os a valószínűsége, hogy az amerikai Értékpapír és Tőzsdebizottság (SEC) január 10-ig jóváhagyja a Bitcoin…

Ortutay Gergely
november 9, 2023
Hírek

Immediate Matrix vélemények 2023 – Legális vagy átverés ez a kripto kereskedési platform?

A mai modern világunkban a kereskedés – és ezen belül is az online kereskedés – sokak számára a…

Ortutay Gergely
november 6, 2023
Szerzők Több